Az ikonikus személyekkel kapcsolatban hajlamosak vagyunk a túlzásokra. Vagy szélsőségesen jónak, vagy megátalkodottan gonosznak látjuk az alakjukat. Pláne akkor, ha már réges-rég halottak. Vajon tényleg olyanok voltak, mint ahogy az emberiség emlékezetében konzerválódtak?
Mahátma Gandhi
Gandhi tekintélyes hírnevet szerzett magának, miután sikeresen megküzdött India függetlenségéért Nagy-Britanniával, s közben az erőszakmentes életfilozófiát is elhivatottan támogatta. Csakhogy mielőtt nagyra tartott népvezérré vált volna, Gandhinak volt egy, a megszokottnál sötétebb oldala. A férfi ugyanis a Dél-Afrikában eltöltött évei alatt meglehetősen diszkriminatív gondolatokat fogalmazott meg a honos népekkel kapcsolatban.
A dél-afrikai állampolgárokra gyakran a számukra igencsak degradáló „kaffir” kifejezéssel utalt, s nem egyszer az indiai és az afrikai közösségek szegregálását szorgalmazta. Mahátma Gandhi unokája, Rajmohan Gandhi minderre azt válaszolta, hogy híres nagyapja „időnként valóban tudatlan és előítéletes volt a dél-afrikai feketékkel kapcsolatban”.
Még a nagy Gandhi sem lehetett mindenben tökéletes!
Marie Antoinette
A francia forradalom kirobbanását gyakran Marie Antoinette királynéra vezetik vissza. Azt híresztelik ugyanis róla, hogy rengeteg pénzt herdált el fényűző, versailles-i életmódjára, s hogy a bálozáson és az ékszervásárláson kívül semmi érdemlegeset nem tett az uralkodása alatt. Na, meg persze ott van az állítólagos „Ha nincs kenyere a népnek, akkor egyen kalácsot!” mondata…
Mindez azonban nem teljesen igaz! Marie Antoinette-et ugyanis azzal a szándékkal „hajtotta el otthonról” Mária Terézia (mindössze 14 éves korában), hogy érdekházasságot kössön XVI. Lajossal (aki még az anyanyelvét sem beszélte a leendő királynénak). Marie Antoinette csak azért lett a rosszindulatú pletykák célpontja, mert nő volt, s mert Ausztriából származott a családja. Emiatt „osztrák szajhának” hívták, peres ügyekben vádolták, sőt családjogi vádakkal még bíróság elé is állították őt a francia arisztokraták.
Kolumbusz Kristóf
Az európaiak mindig is Kolumbuszt tartották a világ legnagyobb felfedezőjének, s ezért évszázadokig úgy tekintettek rá, minta az Új Világ első számú felderítőjére. Csakhogy Kolumbusz szigorúan véve nem fedezett fel semmit sem, hiszen korábban is éltek már emberek az amerikai kontinensen – a vikingek pedig még így is évszázadokkal megelőzték az újkori felfedezőket. Csakhogy ez még korántsem minden!
Kolumbusz nem igazán lehetett ugyanis kedves ember. Az őshonos indiánokat például azonnal rabszolgasorba kényszerítette, az engedetlenségükért pedig kíméletlenül megbüntette őket. Például levágatta a lábukat vagy a kezüket, ha nem feleltek meg a rendelkezéseinek. A hódítók végső soron csak ki akarták használni a tainó népet az aranyuk megszerzése reményében.
Kleopátra
Kleopátra meglehetősen okos és ravasz királynője volt Egyiptomnak, s nem a római hadvezérek feslett csábítója, ahogy azt az ellenségei próbálták elterjeszteni róla. Kleopátra ugyan egészen fiatalon (18 éves korában) került a trónra, ennek ellenére sürgősen kezdenie kellett valamit Róma fenyegető hódításaival. Éppen ezért két fontos vezetővel is közeli kapcsolatba került a római polgárháborúk alatt: Julius Caesarral és Marcus Antoniusszal.
A fáraónő hírhedtségét feltehetően Marcus Antonius riválisa, Octavianus okozta. A férfi ugyanis Kleopátrát egy szépséges, ám erkölcstelen szeretőként ábrázolta, aki szembefordította Róma fiát az ősi hagyományokkal. A királynő tehetségének ragyogását ily módon igen sokáig elhomályosította Octavianus „lejárató kampánya”, holott Kleopátra lehetett a világtörténelem egyik legműveltebb női uralkodója…
Néró
Nérót a római császárok legvéresebbikének tartják a történészek, aki „dalolt, miközben Róma égett”. Az kétségtelen persze, hogy Néró sokszor embertelenül viselkedett (még a saját anyját is kivégeztette), ennek ellenére számos hasznos reformot valósított meg. Például csökkentette az adókat, betiltotta a halálbüntetéseket, s megengedte a rabszolgáknak, hogy panaszt tegyenek az őket bántalmazó nemesek ellen.
Silvia Cavazzini régész a következőképp látja ezt: „Néró valóban elég rossz sajtóval rendelkezett az utóbbi évtizedekben. Én úgy látom azonban a legújabb felfedezések tükrében, hogy a császár valódi reformer lehetett. Feltehetően a nagyzolási vágya késztette őt arra, hogy folyamatosan keresse az újat, s hogy egyre kijjebb tolja a határokat.”
Összességében tehát Néró sem lehetett teljesen reménytelen eset!
Teréz anya
Nagyon úgy tűnik, hogy Mahátma Gandhihoz hasonlóan Teréz anyának is volt egy sötétebbik oldala – annak ellenére, hogy az asszony az egész életét a betegek és a szegények gondozására fordította. Erőfeszítéseinek elismeréséül még Nobel-békedíjban is részesült. Csakhogy vannak néhányan, akik nem igazán hisznek kalkuttai Szent Teréz altruizmusának áldásosságában.
Egy volt önkéntes, Hemley Gonzalez például azt nyilatkozta, hogy ő nagyon is aggódott a Teréz anyának dolgozó apácák higiéniája és hozzáállása miatt. Gonzalez elvileg szemtanúja volt annak, hogy a nővérek szennyezett tűket használnak fel újra, hogy koszos ruhákat mosnak a főzőedények társaságában, s hogy jéghideg vízben fürösztik az ápoltakat. Az utóbbit ráadásul csak azért, mert Jézus szerintük úgy akarja. A férfi a koncentrációs táborok körülményeihez hasonlította a látottakat, s erősen kételkedik azóta Szent Teréz hagyatékában.
Forrás:
https://www.ranker.com/list/historical-figures-with-inaccurate-reputations/genevieve-carlton?ref=collections&l=851166&collectionId=1345&li_source=LI&li_medium=desktop-top-collection
