Szerinted miért járnak be dolgozni az alkalmazottaid minden áldott nap? Azért, mert égető szükségük van a pénzre, így hát kénytelenek elviselni téged és a kollégáikat? Vagy azért, mert valójában örömüket lelik a munkában, s ezért igyekeznek a lehető legjobban teljesíteni a feladataikat? Akárhogy is, a nekünk dolgozó emberekről korántsem vélekedhetünk bárhogyan!

Egy szervezet sikerességét számtalan tényező összjátéka határozza meg. Befolyásolják a társadalmi, a gazdasági és a politikai körülmények, a munkahely fizikai és szociális közege, a munkavállalók teljesítménye és elégedettsége… na de hogy a vezetők saját alkalmazottaikról alkotott véleménye? Douglas McGregor amerikai szociálpszichológus szerint a vezetői gondolkodásmódok olyan személyközi magatartásformákat vonnak maguk után, amelyek

alapjaiban határozzák meg a dolgozók munkamorálját!

McGregor 1960-as években megjelent The Human Side Of Enterprise c. könyve két olyan elméletet különböztet meg, amelyek mentén a vezetők rendszerint megközelítik az embereiket. Ezekben az az igazán érdekes, hogy egy adott teória követése jelentős mértékben befolyásolhatja azt, ahogyan a vezetők a gyakorlatban bánnak a követőikkel. „Az vagy, amit megeszel” – vallja Feuerbach. „Az vagy, amiben hiszel” – véli McGregor.

„Na de mégis miben hihetünk? Mi a választék?” – tehetjük fel a kérdést. Az említett szociálpszichológus nemes egyszerűséggel X- és Y-elméletnek nevezte el azt a két megközelítést, amelyet magáénak tudhat a legtöbb vezér. Az előbbi elképzelés tisztán gazdasági szempontból értelmezi a beosztottakat, azok ugyanis szerinte puszta költség/haszon alapon dolgoznak. Az utóbbi ezzel szemben inkább pszichológiai nézőpontból tekint az alkalmazottakra, s úgy véli, hogy azok a pénznél jóval nemesebb célok elérésére hajtanak.

Na de mégis hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

X-elmélet: a mechanikus gépezet

Az X-elméletet képviselői úgy vélekednek a dolgozó emberekről, mint lusta és motiválatlan léhűtőkről, akiket utasítgatással, ellenőrizgetéssel, fenyegetéssel és büntetéssel kell munkára bírniuk. Az efféle vezetők szerint a munkavállalók nemcsak, hogy eltűrik, hanem egyenesen igénylik mások irányítását, mivel nem igazán mernek felelősséget vállalni, s inkább a biztonságot és a kiszámíthatóságot kedvelik. Annak ellenére pedig, hogy elsősorban a saját érdekeikért dolgoznak, nem igazán ambiciózusak.

Milyen lehet Mr. vagy Mrs. X? Talán sejthető. Meglehetősen keménykötésű és távolságtartó. Szeret főnökösködni és megmondani a tutit. Túlzott profitorientációja miatt nem igazán türelmes másokkal, a rosszul teljesítőket kirúgja vagy megalázza. A kritikákat és a javaslatokat egyáltalán nem veszi jó néven, emiatt kifejezetten nehéz szót érteni vele. Elitizmusa következtében úgy érzi, hogy neki mindent szabad, nem igazán aggodalmaskodik az etikai vétségek miatt. A kis dolgokban szűkmarkú, a nagy címletekben pedig tékozló.

Y-elmélet: az érző lény

Az Y-elmélet hívei ezzel szemben úgy vélik, hogy az emberek kifejezetten kedvelik a feladataikkal együtt járó testi és/vagy szellemi megpróbáltatásokat. Ők éppen ezért nem a kívülről érkező kényszer miatt, hanem a belülről fakadó motivációik által képesek együttműködni másokkal. Az ilyen szemléletű vezetők szerint a munkavállalók proaktívan keresik a változatos teendőket és a felelősségteljes pozíciókat, hosszú távon pedig mindenképp szeretnének fejlődni és megvalósítani önmagukat.

Hogyan viselkedik Mr. vagy Mrs. Y? Nos, ő elsősorban a beosztottak emberi oldalára kíváncsi, ennélfogva mindent megtesz annak érdekében, hogy kollégái a lehető legjobban teljesítsenek, mindeközben pedig a lehető legjobban érezzék magukat. Barátságos stílusa miatt a munkatársai igen hamar megnyílnak előtte, ő pedig könnyen meg tud bízni a követőiben. Az ilyen beállítottságú vezetők szívesen kiadják a kezükből a hatalmat, tetteikért ellenben felelősségteljesen vállalják a kockázatokat. Azért dolgoznak, hogy mások élhessenek, s nem azért élnek, hogy mások dolgozzanak.

Hogyan befolyásolja mindez a sikerességet?

Nem túl bonyolult a képlet. Képzeld magad egy X-, majd pedig egy Y-szemléletű vezető szervezetébe, s tedd fel magunknak a kérdést: hol dolgoznál szívesebben? Ott, ahol csak és kizárólag elvárásokkal találkozol? Ahol a dolgok menetébe nincs is igazi beleszólási jogod? Ahol úgy tekintenek rád, mint egy mesterkélt semmittevőre? Vagy inkább ott, ahol a főnököd megbecsüli a képességeidet? Ahol nemcsak kötelességeid vannak, hanem lehetőségeid is a fejlődésre? Ahol azt éreztetik veled, hogy méltó vagy mások bizalmára és tiszteletére? Nos? Hol dolgoznál szívesebben? Ha még mindig nem tudod a választ a kérdésre, akkor az alábbi cikkünk talán segíthet.

Van számodra 20 darab ingyenes leckénk a kiváló vezetésről.
Hova küldjük őket?