Régen minden történetnek egyetlen hőse, egyetlen főszereplője, egyetlen világmegmentője lehetett. Egyetlen vezetőnek kellett megharcolnia az ellenséggel és kivívnia magának a győzelmet. Ha volt is valaki mellette, akkor az csakis az ő szárnysegédje, asszisztense, csatlósa lehetett. Ma merőben más a helyzet.
Hányszor, de hányszor hallani olyan kifejezéseket, amelyek szerint valakinek egyedül kell szembenéznie valamivel:
„Ezen az úton neki egyedül kell végigmennie…”
„Ezzel a démonnal neki egyedül kell megküzdenie…”
„Erre a titokra neki egyedül kell rájönnie…”
Mintha az egyén problémáit csakis ő maga érthetné meg. Mintha mások segítségének elfogadása illetlen, sőt mi több: tilos lenne. Mintha lusta, gyenge, éretlen és magatehetetlen lenne az az ember, aki képtelen önmaga megsegítésére. Mintha az élet terheit mindenkinek egyedül kellene cipelnie. Na, és ha valaki belepusztul ebbe a magányos, mégis hősies küldetésbe? Akkor jól tette. Annak így kellett történnie…
Miért nem mondhatjuk ki őszintén, hogy segítségre van szükségem? Hogy egyedül nem megy? Egyedül nem tudom kontrollálni a dühömet. Egyedül nem tudom befizetni a csekkjeimet. Egyedül nem tudom elfogadni a testemet. Egyedül nem tudom felnevelni a gyermekeimet. Egyedül nem tudok megbirkózni a stresszel. Egyedül nem tudom leküzdeni a félelmeimet. Egyedül nem tudok leállni a szerrel. Egyedül nem tudom meggyógyítani a sérüléseimet.
Segítségre van szükségem. Egyedül nem megy.
Mondani szokás, hogy senki sem kap a nyakába annál nagyobb terheket, mint amelyeket hordozni képes. Vagy de. Mindannyian kapunk a vállainkra akkora terheket, amelyek egyedül hordozva simán összezúznának minket. A legtöbb testi és lelki betegségbe nem azért halnak bele az emberek, mert azok végzetesek, hanem azért, mert túl későn vagy egyáltalán nem kérnek segítséget. Miért? Mert a mi individualista kultúránk arra nevelte őket, hogy az igazi hősök egyedül küzdenek meg a szörnyeikkel.
Holott mikor ért el bármiféle eredményt egyetlen ember? Az uralkodók talán egyedül kormányozták a népüket? A hódítók egyedül igáztak le idegen nemzeteket? A kalandorok egyedül fedeztek fel új földrészeket? A történelemkönyvekben természetesen csak egy-két név szerepel, a valóságban azonban emberek milliói dolgoztak össze. Még Charles Darwin sem egyedül jött rá az evolúció elméletére. Tudósok nemzedékeire és megfigyelések ezreire volt szüksége, hogy összeállhasson a kép a fejében.
Az ember természetes közege a többi ember. Aki az őskorban egyedül dacolt a természettel, az hamar a vadak áldozata lett. Ma miért lenne más a helyzet? Most is szükségünk van egymás segítségére. Magányos hősök nincsenek. A problémáid megoldásához és a céljaid eléréséhez össze kell dolgoznod a többi emberrel. Csakhogy ők nem a te személyi asszisztenseid lesznek, akik előbb felkészítenek a nagy ütközetre, aztán pedig beleolvadnak a háttérbe…
Nekik is hősöknek kell lenniük a maguk nemében. Az elsőtől az utolsó pillanatig ki kell tartaniuk melletted és fogniuk kell a kezed. Neked pedig hálásnak és alázatosnak kell ezért lenned, s meg kell osztanod velük a dicsőséget. Elvégre közösen értétek el a sikert. Éreztetned kell a többiekkel, hogy ők is főszerepet játszanak a történetben. Ez az „ára” az együttműködéseteknek. Ugyan nem te leszel a világ egyedüli megmentője, de legalább nem magányosan kell cipelned a terheidet…
Ne legyél mazochista: kérj segítséget! Ne legyél önző: oszd meg a dicsőséget! A magányos hősök korának vége.
TESZT: Te milyen vezető vagy?
A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.
