Sötét Triász. Ez a rejtélyesnek tűnő fogalom három olyan vonást takar, amellyel kisebb-nagyobb mértékben mindannyian rendelkezünk. A machiavellisták érzéketlen manipulátorok, a nárcisztikusok grandiózus önfényezők, a pszichopaták pedig egyfajta emberi ragadozók. De mégis mitévők legyünk, ha történetesen mi is közéjük tartozunk?

A magyarul Sötét Hármasnak is nevezett Dark Triad fogalma Paulhus és Williams 2002-es tanulmányára vezethető vissza. A Sötét Triász elnevezés a személyiségpszichológusok elmélete szerint három eltérő, egymással mégis szoros kapcsolatban álló személyiségvonást foglal magába: a Machiavellizmust, a Nárcizmust és a Pszichopátiát.

Ezek dióhéjban olyan „szociálisan mérgező” tulajdonságok, amelyek bár igen erős ellenszenvet váltanak ki másokból, mégsem patologikusak, mivel az ún. szubklinikai tartományba tartoznak. Ahhoz tehát nem elég erősek és veszélyesek, hogy a klinikum vagy a jog érdemileg foglalkozzon velük, ennek ellenére mégiscsak jelen vannak, sőt „virágzanak” a társadalmakban.

Na, de mégis mik ezek pontosan?

A sötét személyiségek hosszú távon rendkívül visszataszító és ellenséges embereknek tűnhetnek, mivel a magatartásuk súlyos empátiahiánnyal írható le. Mindez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy folyamatosan csak a saját szükségleteik kielégítésére és a saját céljaik elérésére törekszenek, miközben alig vagy egyáltalán nem veszik figyelembe a körülöttük élőket. Paulhus és Williams tanulmánya szerint ugyanakkor közös vonásuk még:

  • a távolságtartás és az érzelmi hidegség,
  • az agresszió és az offenzív viselkedés,
  • az alattomosság és a kétszínűség,
  • a dicsekvés és az önfényezés,
  • valamint az ellenségesség.

A Sötét Triász tagjai azonban az említett hasonlóságokon túl világos eltéréseket is mutatnak. Vizsgáljuk hát meg közelebbről is az egyes sajátosságaikat!

A cél szentesíti az eszközt.”

Az erősen machiavellista személyek amolyan „szociális kaméleonok”, a manipuláció mesterei. Ezek az egyének kifejezetten szeretnek másokat befolyásolni, s különös örömöt okoz nekik az emberek megtévesztése is. Attól függetlenül persze, hogy mindehhez valódi tehetségük lenne. A machiavellistákra ugyanakkor jellemző még:

  • a csalás és a hazudozás,
  • a jövőorientáció és az előrelátás,
  • a körültekintés és a megfontoltság,
  • a tervezés és a stratégiai gondolkodás,
  • a szokatlan erkölcsi nézetek gyakorlása,
  • valamint az emberek becsapása és kihasználása.

Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem.”

A nárcisztikus személyek állandóan mások figyelme után sóvárognak. Beszédességük és vonzóságuk miatt rövid távon elbűvölő egyéneknek mutatkozhatnak, hosszú távon azonban egyre bosszantóbbak, mivel képtelenek figyelembe venni másokat. A nárcisztikusokra mindazonáltal jellemző még:

  • a megszégyenülés lehetőségére való, fokozott érzékenység,
  • a mások elismerésére és csodálatára való igény,
  • a felsőbbrendűség-érzés,
  • az énközpontúság,
  • a magamutogatás
  • és a dominancia.

„Nem szeretek, nem szorongok, nem tanulok a hibáimból.”

A pszichopata személyek komoly károkozásra képesek az alattomosságukkal, az erőszakosságukkal és a féktelenségükkel. Ők olyan arrogáns egyénekként írhatóak le, akiknek komoly meggyőződésük van a saját felsőbbrendűségükben, éppen ezért szeretik tárgyakként kezelni az embereket. A pszichopatákra továbbá jellemző még:

  • az impulzivitás és a hevesség,
  • a lelkiismeret és a bűntudat hiánya,
  • a félelem és a szorongás csökkent volta,
  • a szégyen és a feszengés ritka megtapasztalása,
  • a szükségleteik azonnali kielégítésének vágya,
  • valamint a kapott büntetésekből való tanulás elutasítása.

Mennyire sötét a Sötét Triász?

Habár a Machiavellizmus, a Nárcizmus és a Pszichopátia olyan személyiségvonásokat takarnak, amelyeket az emberek igen kellemetlennek, sőt taszítónak találnak, azok pszichológiai szempontból még nem feltétlenül hátrányosak. A téma kutatói legalábbis mindezekről sokkal árnyaltabban gondolkodnak. Paulhus és Williams eredeti tanulmányukban úgy fogalmaznak, hogy egyik sötét tulajdonságról sem lehet kijelenteni, hogy azok egyértelműen kártékonyak volnának.

A tudományos kutatások szerint az említett vonások „átkok és áldások” egyszerre – mind a személyes, mind pedig a társadalmi életben. A machiavellisták és a nárcisztikusok például inkább irritáló, mintsem fenyegető egyének, akik számos erősséggel (pl. karizmával és vonzerővel) is rendelkezhetnek. A pszichopaták pedig a pozitív önfelfogásuk és a szorongásmentes érzésviláguk miatt úgyszintén talpraesett emberek lehetnek.

Az említett tulajdonságok tehát nem feltétlenül rosszak csak azért, mert sötétek.

Na, és veled mi a helyzet? Te szereted befolyásolni az embereket? Gyakran vágysz mások elismerésére? Mindent megteszel a szükségleteid kielégítése érdekében? Töltsd ki az alábbi tesztet, és ismerd meg a sötétebbik éned! Miért? Azért, mert a tudás jobbá tesz.

Az említett vonások birtoklása még nem annak a jele, hogy bármiféle probléma lenne veled. Sőt! A Sötét Triász elemei bizonyos helyzetekben kifejezetten hasznosak lehetnek. Csak tudnod kell, miként használd jó célokra őket…

Kezdd el a 20 részes ingyenes vezetői minitréninget most, és válj eredményesebb vezetővé

Hogyan építs csapatot? Hogyan kommunikálj? Hogyan prezentálj? Mire építsd a vállalkozásod? 20 leckés gyorstalpaló Bárdos Andrással és Bruck Gáborral.