Sigmund Freudtól kérdezték egyszer, hogy mit gondol: milyen egy igazán egészséges ember? „Képes szeretni és dolgozni” – felelte az osztrák pszichiáter. Valóban így lenne? Elképzelhető, hogy pszichés jóllétünk megannyi komponensének egyike pont a rendszeres munkavégzés képessége?
Habár a többség inkább a betegség, mintsem az egészség forrásának érzi a munkahelyét, mégis abnormálisnak tekinti azt a személyt, aki valami miatt nem dolgozik aktívan felnőttként. Munka híján ugyanis nemcsak a pénzkeresés lehetőségétől, hanem számos további erőforrástól szigetelődik el egyszerre az egyén. Emberi kapcsolatokról, gyakorlati tapasztalatokról és hosszú távú fejlődési lehetőségekről mond le az,
aki nem képes és/vagy hajlandó a rendszeres munkára.
Mindezek ellenére sokan olyan stresszorként élik meg a saját munkahelyüket, amellyel legalább ötször szembe kell nézniük hetente. Sürgető határidők, nyomasztó elvárások, idegesítő munkatársak, kellemetlen ügyfelek, mérgező felettesek… Egy kicsit mindannyian nyűgnek, tehernek és a szabadsághoz való jogunk megsértésének érezzük szakmai kötelességeinket. Ez teljesen természetes. Pedig nem kellene, hogy az legyen!
Ha a munka nem is tesz egészségessé, a hiánya mindenképp megbetegít
Marie Jahoda, a munkanélküliség pszichológiájának egyik legfőbb kutatója szerint az ember mentális egészségének megőrzéséhez megfelelő társas környezetre van szüksége. Jahoda elmélete ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy többek között a munkavégzés helyszíne is kritikus eleme ennek a bizonyos közegnek. Egy hivatalos munkahely ugyanis nem csak arra jó, hogy rendszeres jövedelmet biztosítson a benne dolgozó egyénnek!
Ez csak az ún. manifeszt funkciója a szervezeteknek, amely mindannyiunk számára nyilvánvaló és értelmes. Vannak azonban olyan rendeltetéseik is, amelyek ugyan látensek (vagyis rejtettek), mégis központi szerepet játszanak a mentális jóllétünkben. Jahoda szerint ugyanis egy jó munkahely:
- „Először is, megszabja a napok időbeli struktúráját az életünkben.
- Másodszor, rendszeres érintkezéseket biztosít a családon kívüli személyekkel.
- Harmadszor, olyan célokat követel meg, amelyek túlmutatnak az individuális törekvéseinken.
- Negyedszer, meghatározza a státuszt és az identitást a szociális környezetünkben.
- Végezetül pedig aktivitásra késztet.”
Mindez részletesebben
Habár sokszor nem vesszük észre, munkahelyünk mégis hatékonyan képes rendszerezni az időnket. Az általa biztosított kiszámíthatóság és struktúra pedig egyáltalán nem elviselhetetlen. Segít tájékozódni az időben, s egyfajta ritmust ad az életünknek. Nélküle mondhatni szétfolynának a napok, a hetek és a hónapok a kezünkben.
Az a tényező újfent gyakran elkerüli a figyelmünket, hogy munkahelyünk az érzéseink és a gondolataink másokkal való megosztásának egyik legfőbb színtere. A saját családunkon kívüli, hol mélyebb, hol felszínesebb kapcsolatok megélése életünk egyik legfontosabb szükséglete. Kollégáink pedig tökéletesen alkalmasak ennek kielégítésére.
Mindezeken túl az sem mellékes, hogy a munkahelyi feladatok a hozzáértés és az alkotás örömét is képesek biztosítani az egyéneknek. Ha illenek a személyes igényeikhez, akkor akár még az adminisztrációs tevékenységek is megalapozhatják a kompetenciaérzetüket. Munkavégzés közben ugyanis azt érezhetik az emberek, hogy fontos és hasznos szereplői mások életének.
Ma már aligha tűnik fel, pedig arra a kérdésre, hogy „Ki vagyok én?”, a legtöbben a hivatásukkal felelnek. „Szabó Emese vagyok, marketinges.” Miért épp ez jut az eszükbe? Talán azért, mert hivatásuk a szociális státuszuk és a személyes identitásuk egyik legalapvetőbb tényezője lett. Akárhogy is nézzük, foglalkozásunk ma már nemcsak a társadalmi pozíciónkat, hanem a mentális énképünket is erősen befolyásolja.
Nélküle gyakorlatilag újra kellene definiálnunk magunkat!
Végül, de nem utolsó sorban azt se felejtsük el, hogy tulajdonképpen mindegyik munkakör valamilyen szintű fizikai és/vagy mentális erőfeszítést igényel. Ez egyrészt azért válik az előnyünkre, mert rendszeresen karban tartja az agyunkat és a testünket, másrészt pedig azért, mert önmagunk meghaladására és kollektív célok elérésére ösztönöz bennünket.
A különféle kutatások szerint mindez valóban nélkülözhetetlen az elme egészségéhez! A kérdés csak az, hogy a te munkahelyed vajon képes és hajlandó-e biztosítani ezeket a tényezőket a benne dolgozó embereknek?
