Butaságnak tűnik? Pedig nem az. Hiszen ha valaki nem vágyik a hatalomra, akkor az nem is fog visszaélni a hatalommal. Szükség esetén pedig azonnal le tud mondani róla. Nem ragaszkodik hozzá csak azért, hogy a saját egóját táplálja. Azok a legalkalmasabbak a vezetői pozíciókra, akik nem megszerzik, hanem egész egyszerűen kiérdemlik maguknak.
David McClelland pszichológus szerint mindannyiunknak három alapvető szükséglete van: a vágy a teljesítményre, a vágy a kapcsolódásra és a vágy a hatalomra. A különbség köztünk csak az, hogy melyik motivált minket kevésbé és melyik jobban. A feladatok? A kapcsolatok? Mások irányítása? Joggal hihetnénk, hogy a magas hatalmi szükségletű személyekből lesznek a legkarizmatikusabb vezetők. Hiszen számukra az ambíció a legelső. De ez mégis mitől ennyire magától értetődő?
Tényleg a törtető, másokat ellenőrizni és kontrollálni akaró emberekből lesznek a legjobb vezetők?
Az kétségtelen, hogy ők a legmotiváltabbak a hatalmi pozíciókra, az viszont már kétséges, hogy ők-e a legalkalmasabbak is azokra. Elvégre ha egy erős irányításvággyal jellemezhető személy kezébe adjuk a hatalmat, akkor az az illetőnek könnyen a fejébe szállhat. Azt hiheti, hogy neki mostantól fogva mindent szabad, s hogy a lehető leggyakrabban kell élnie a „ráruházott jogokkal”. Ez az ő szerepe, feladata, küldetése, sorsa: gyakorolnia kell a hatalmat.
Holott a szerénység, az alázatosság és az önmeghaladás sokkal fontosabb. Egy igazi vezetőnek nemcsak az a dolga, hogy hatékonyan koordináljon másokat, hanem az is, hogy felismerje: mikor adja ki a kezéből a hatalmat. Néha neki kell vezetnie másokat, néha pedig a követőinek saját magukat. Sőt, néha a beosztottaknak kell vezetniük a felettük állókat. A vezetés és a vezetettség eme váltakozása azonban értelmetlen és kellemetlen a magas hatalomszükségletűek számára.
Csakhogy ők ezért nem feltétlenül hibáztathatóak. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen erősen befolyásolják őket az efféle vágyak. A legtöbben magától értetődőnek veszik, hogy fel vannak jogosítva mások irányítására. Hiszen pontosan ezért dolgoztak. Amint pedig megkapták, amit akartak, mindent megtesznek a megtartására. Szemben azokkal, akik sosem vágytak igazán a hatalomra. Ők nem fogják önös célokra használni a kiváltságaikat. Miért nem? Azért, mert őket más szükséglet hajtja.
