Áll a szőke kontyos kislány egyedül a színpad közepén és rémülten tekintget erre meg arra. A balettiskola záróvizsgáján valahogy fentfelejtette magát a színpadon…

Biztos nincs még négy éves sem, arcán a rászórt csillámok, szeme nagylányosan kifestve, világítanak a reflektorok, egyre zajosabban morajlik a szülők nevetése. A takarásban száznál is több balerina vágyakozik a színpadra, ő meg csak áll, s egyre nő a szemében a rémület. A társai már rég a színfalak mögött, neki pedig fogalma sincs, hogy mit tegyen.

Ekkor odalép hozzá a balett-tanárnője. Már ketten állnak a színpad közepén és a fülébe súg valamit. A gyerek ránéz, a szeme tele könnyel, élete legnehezebb pillanata ez – de nem mozdul meg.

A szülők kacagnak, a feszültség egyre nő, de a tanár nem emeli fel sem a karját, sem a hangját. Nem penderíti ki, nem húzza le a színpadról, nem tesz semmit, csak türelmesen magyaráz. A kislány megérti végre, hogy semmi mást nem kell tennie, mint hármat lépnie. Egyszer csak felnéz és elindul szélre.

A pedagógusnak most sincs egyetlen szava sem. Nem szidja le, nem alázza meg, nem kér elnézést a nézőktől sem. Nem gondolja, hogy bármi rosszat tett volna a gyerek. Pillanatnyi egyet nem értés. Ez minden. Megadja a kislánynak a tiszteletet, ami kijár minden egyes embernek.

Mert a nyolcéves falusi kisiskolásnak ugyanannyi joga van a döntéshez, a méltósághoz és az élethez, mint a szüleinek.
Vagy a tanárainak.
Vagy a Google elnökének.

Az iskola nem az, ami volt valaha.
Nincsen lusta, csak motiválatlan gyerek.
Nincsen buta sem, csak a neki való tudást nem találtuk még meg.
És rossz gyerek sincsen, csak zavart, sután kompenzáló, rossz mintákat követő vagy kisebbrendűségi érzésekkel küzdő.

Az iskola nem az a hely, ahol a tanárok ilyen vagy olyan tudást verhetnek a gyerekek fejébe. Az iskola az, ahol a gyerekek megtanulhatnak alkalmazkodni, együttműködni, hibákat elismerni, kudarcokat elviselni, folyamatokat végiggondolni, kitartóan akarni, okosan érvelni, csendben maradni, másokat és magukat nem hibáztatni… élni.

A csodás balerina-pedagógus megértette ezt.
Mert a világ változik és az iskola is változik benne.
Még akkor is, ha egy fél földrész kultúrája és meggyőződése dolgozik ellene.

Bárdos András

Kezdd el a 20 részes ingyenes vezetői minitréninget most, és válj eredményesebb vezetővé

Hogyan építs csapatot? Hogyan kommunikálj? Hogyan prezentálj? Mire építsd a vállalkozásod? 20 leckés gyorstalpaló Bárdos Andrással és Bruck Gáborral.