Márta sok éve a barátom. A korkülönbség ellenére is megértjük egymást. Gyakran a legjobb barátnőjének nevez – még akkor is, ha a két pici gyereke miatt mostanában ritkábban találkozunk. Kemény nő, és bár sok gondja volt az életben, nem emlékszem, hogy láttam volna valaha sírni. Ezért lepett meg annyira, amit most elmesélek.
A szokásos dupla duplánkat ittuk törzshelyemen, a Mozsár Kávéházban, amikor belekezdett egy történetbe. „A múlt héten – kezdte – durva nap volt az irodában. Estére le kellett adni egy éves beszámolót. Nagy munka volt, várta az ügyfél, pisilni sem mentem ki, annyira dolgoztam.
Persze az élet ilyen. Csöng a telefonom: hát persze, hogy az óvodából hívnak. Dani rosszul lett, felszökött a láza, amúgy is influenzajárvány van, jöjjek gyorsan, vigyem haza. Most? – kérdeztem.
Most – mondta az óvónéni, kicsit undokul.
Letettem a telefont, és azzal a lendülettel bementem a főnökhöz. Belépek, mondom neki, hogy baj van, el kell mennem, mert beteg a gyerek. Erre tudod, mit kérdezett? Nem azt, hogy akkor mi lesz a jelentéssel, nem. Azt kérdezte, hogy melyik gyerek: Dani vagy Peti?
Érted ezt?” – kérdezte tőlem a barátném, és folytatta: „Mondom neki, hogy a Dani. Mire ő megkérdezi, hogy mi baja. Még mindig nem azt kérdezi, hogy mit csináljon ő most nélkülem a jelentéssel, hanem hogy mi a baja. Elmondom, hogy lázas, mire ő a fejét csóválja: a fenébe, igen, járvány van. És megkérdezi, hogy hol tartottam a munkámban.
Most ugrik a majom a vízbe – gondolom. Most közli majd, hogy senki sehova, míg kész nem vagyunk. De nem ez következik… Megmutatom hol tartok. Oké – mondja –, szaladj, átveszem.
Mi van!? Átveszi? És már ül is a helyemre, int, hogy menjek már, és hozzálát. Kicsit tétován indulok el, de a kocsihoz már rohanok, tényleg vacakul volt a gyerek, hazavittem.
Délután ötkor SMS-t kapok. A főnököm az, ezzel a szöveggel: A jelentés kész, szerintem jó lett. Dani hogy van? Semmi arról, hogy holnap megyek-e, vagy hogy mikor fogom pótolni, érted? Ennyi: Dani hogy van?”
Elakad a történet. Nézem Mártát és olyasmit látok, amit még soha. Egy könnycsepp van a szemében. Finoman megérinti a tenyerével, nehogy elkenődjön a szemfestéke. Egyetlen könnycsepp, több nincs, de tudjuk, hogy kemény nő. Miközben nézem, ahogy kevergeti a gigantikus feketéjét, azon gondolkodom, hogy ezt megtanulom.
Meg kell tanulnom…
Márta főnöke nem egyszerűen jó ember. Hanem tisztában van azokkal a módszerekkel, amelyek igazi vezetővé tesznek egy hétköznapi menedzsert.
Bárdos András