„Mindennel el fogunk készülni a kitűzött határidőre? Eleget tudunk tenni majd az ígéreteinknek? Képesek leszünk követni a megbeszélt tervet? Siker fogja koronázni végül az erőfeszítéseinket?” Olyan kérdések ezek, amelyekre ha megfeszülünk, sem tudhatjuk a pontos feleletet – mégis megpróbáljuk előrejelezni őket… Miért veszélyes a jövendőmondás, ha egyszer nem vagyunk látnokok? Megmutatjuk.
Korábbi cikkünkben láthattuk, hogy személyes hiedelmeink gyakorta késztetnek arra bennünket, hogy csakis az azoknak megfelelő információkat engedjük be az elménkbe. A megerősítő bizonyítékok csapdája ugyanakkor a múlt irányában is hat: leginkább azokra az esetekre emlékszünk vissza, amelyek megegyeztek az eredeti számításainkkal – minden ettől eltérő tapasztalat elvész valahol az tudatban.
Részint a soron következő mentális torzítás is a múlt eseményeire vezethető vissza. Jövőnkre vonatkozó jóslataink ugyanis elsősorban a személyes emlékeinken alapulnak. Milyen lesz a gazdasági helyzet holnap? Hogyan fog reagálni kollégánk a munkáját érintő kritikánkra? Mennyi ideig fog tartani ennek a feladatnak a megoldása? „Nos, az eddigi tapasztalataim szerint…” – szoktuk kezdeni.
Na, de hol itt a probléma?
Ott, hogy az emberi emlékezet rendkívül képlékeny. Azoknak a baleseteknek például sokkal nagyobbnak érezzük a valószínűségét, amelyek egyszer már velünk is megestek. Ezek az emlékek ugyanis jóval erősebb hatást gyakorolnak a gondolkodásunkra, mint azok a szerencsétlenségek, amelyekről csak másodkézből (például a barátainktól) hallhattunk. Pontosan ezt a befolyásolhatóságot használja ki a becslés és előrejelzés csapdája.
Az élet legtöbb jelenségét még a rendelkezésre álló adatok alapján is rendkívül nehéz felbecsülni, hát még előre jelezni. A vezetőknek márpedig folyamatosan ezt kell tenniük. Ők a feltételezéseik helyességéről ráadásul nagyon ritkán kapnak csak egyértelmű visszajelzést. Ez a magas szintű bizonytalanság kulcsszerepet játszhat a bemutatott csapda kialakulásában. Annak ugyanakkor kétféle megjelenési formája is van.
Ne repülj túl közel a Naphoz… se a habokhoz
Az említett döntéshozási hiba típusait remekül összegzik a mitikus Daidalosz szavai: „Mindig középre tarts! Ha alant repülsz, nehogy a tenger habja nehezítse el a tollad, ha pedig magasabban, a tűz égesse össze azt.”. Abban az esetben tudniillik, ha egy vezető alábecsüli vagy épp túlértékeli a döntő fontosságú tényezőket, akkor két problémával is szembesülhet. Egyrészt elszalaszthat egy kincset érő lehetőséget, másrészt pedig
a kelleténél nagyobb veszélynek teheti ki magát, sőt akár az egész céget.
Egyik véglet sem túl kellemes, nemde? A becslés és előrejelzés csapdájának egyik tipikus fajtája a túlzott magabiztosság kelepcéje. Habár sokan úgy véljük, hogy nem vagyunk túl jók a különféle valószínűségek felmérésében, mégis túlbecsüljük ezen képességünket, s a valódinál pontosabbnak hisszük az előrejelzéseinket („Nem kell úgy aggódni! Holnapra úgyis minden meglesz…”).
A másik jellegzetes hiba az előbbi torzítás ellentéte: a túlzott elővigyázatosság kelepcéje. Akkor ugyanis, amikor egy kockázatos választás előtt állunk, irracionálisan vonzódni kezdünk a biztonsághoz. Túlzott óvatosságunknak az lesz végül a eredménye, hogy visszautasítunk egy egyébként kecsegtető lehetőséget, vagy pedig értelmetlenül túlteljesítjük a kiszabott feltételeket („Menjünk biztosra! Inkább legyen több, mint kevesebb…”).
Mit tehetünk ellene?
- Keressük meg az arany középszert! Ehhez mindenképp érdemes figyelembe vennünk a valószínűségek „skálájának” legmagasabb és legalacsonyabb értékeit.
- Győződjünk meg róla, hogy a várható eredmények tekintetében nem csak a személyes emlékeink vezérelték az előrejelzéseinket!
- Ne bízzunk a saját számításainkban! Más forrásoktól is kérjünk jóslatokat a lehetséges kimenetekre vonatkozóan!
- Mindig vessünk egy utólagos pillantást a bizonytalanabb predikcióinkra!
Utolsó jótanácsként pedig szívleljük meg J. K. Rowling intelmét: „A tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni.”
Nos, ennyi volna. Végére értünk annak a hat nagy döntési hibának, amelynek minden vezető áldozatául esik a mindennapokban. Szeretnéd látni az összképet?
