Mennyire tűnsz kompetensnek? Na, és kedvesnek? A szociálpszichológusok szerint egyáltalán nem mindegy, hogy milyennek látnak téged mások e két tulajdonság tekintetében. Elég egy aprócska szakmai vagy erkölcsi vétek, s a bálványozás helyett rögtön a megvetés tárgya leszel!

Susan Fiske és munkatársai szerint az emberek minden esetben két domináns dimenzió mentén dolgozzák fel és ítélik meg a körülöttük élőket. Egyrészt arra figyelnek, hogy a kérdéses személyek elég szeretetre méltóak-e (vagyis, hogy mennyire kedvesek, barátságosak, őszinték, megbízhatóak és segítőkészek). Másrészt pedig az érdekli őket, hogy az illetők az elismerésükre is méltóak-e (vagyis, hogy mennyire kompetensek, intelligensek, kreatívak, hatékonyak és ügyesek).

Na, de mégis miként képes mindez aláásni vagy épp felépíteni a tekintélyünket? Nagyon egyszerűen! Amennyiben ugyanis ezt a két dimenziót egy közös koordinátarendszerben helyezzük el, azok négy nagy kategóriát hoznak létre. Pontosan úgy, ahogy a kedvesség és a kompetencia észlelése is négyféle viszonyulási módot határozhat meg. Az egyes kategóriák vagy viszonyulási módok tekintetében azonban teljesen másképp fognak látni és kezelni minket az emberek. Mindez márpedig a nagyon kedvezőtől a nagyon kedvezőtlenig, bármi lehet.

Vegyük hát sorra őket!

A megvetettek

Azon személyek iránt értelemszerűen undort és gyűlöletet fognak érezni a legtöbben, akiket sem túl kedvesnek, sem túl kompetensnek nem észlelnek. Sőt, emiatt a felettébb kedvezőtlen benyomás miatt aztán ignorálni és kerülni is igyekeznek őket. Ennyire előnytelen megítélés alá szoktak esni a kisebbségiek, a hajléktalanok, a bevándorlók és a skizofrének.

A szeretettek

Az előbbiek szöges ellentettjei azok az egyének, akiket egyszerre látunk méltónak a szeretetünkre és a tiszteletünkre. Mivel igencsak nagyra tartjuk a személyüket, ezért teljesen természetes, hogy vágyunk a közelségükre, s hogy követni próbáljuk őket és az értékeiket. A többség számára efféle bálványok lehetnek a zenészek, a sportolók, a színészek, a tudósok, az írók és a művészek.

Az elesettek

Egészen másképp néz ki a helyzet, ha a kérdéses személyek kedvesnek tűnnek ugyan, de nem igazán kompetensek. Ennek a kategóriának a képviselői tudniillik gyenge és gyámoltalan figurákként jelennek meg a fejünkben, akikkel empatizálunk persze, de alaposan le is sajnáljuk őket. Elsősorban a gyerekek, az öregek, a betegek és a háziasszonyok tartoznak ide.

Az irigyeltek

Az összes eset közül mégiscsak az a legérdekesebb, amikor az elismerésünkre méltónak találunk ugyan bizonyos személyeket, mégsem érezzük, hogy kiérdemelték volna a szeretetünket. Ebbe a kategóriába éppen ezért azok az emberek kerülnek, akik nem érdemlik meg szerintünk a kiváltságaikat és a tekintélyüket, így hát alig várjuk, hogy jól pofára essenek.

Jellemző példái ennek a típusnak a milliárdosok, a politikusok, az ügyvédek és a hírhedtebb celebek.

Legyünk-e hát kedvesebbek?

Igen! Mindenképpen. Főleg akkor, ha valamilyen téren vezetni is szeretnénk az embereket. Láthattuk elvégre, hogy a szeretetreméltóság hiánya sosem vezet számunkra kedvező végkifejletre. Vagy megvetni, vagy irigyelni fognak minket a többiek – ahelyett, hogy szeretnének, tisztelnének és követnének… A kedvesség tehát nem az ellensége, hanem a segítője a vezetői tekintélynek. Tényleg ennyire nehéz ez?

Felhasznált irodalom:
Zimbardo, P., Johnson, R. & McCann, V. (2018): Pszichológia mindenkinek 3. – Motiváció – Érzelmek – Személyiség – Közösség

TESZT: Te milyen vezető vagy?

A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.