Dr. Bánki György pszichiáter egyértelmű különbséget tesz a „jó” és a „rossz” nárcizmus között A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról c. művében. Megfigyelései szerint ugyanis korántsem mindegy, hogy milyen szempontból közelítjük meg az emberi önszeretetet. Habár a felszínen sokszor elég nehéz megkülönböztetni egymástól a magabiztosságot és az önteltséget, vagy épp az asszertivitást és a dölyfösséget, a mélyben mégis egyértelmű különbségek rejtőznek. Tanuljuk hát meg felismerni és a helyükön kezelni őket!
A „jó” nárcizmus Bánki György értelmezése szerint egyenlő önmagunk érett és egészséges szeretetével. Ez egy olyan stabil és őszinte önértékelést jelent, amely elsősorban belülről támogat minket, ugyanakkor a külvilág visszajelzéseinek is szabad utat enged, így még a negatív kritikák hatására sem omlik össze. Az ilyen emberek éppen ezért alapvetően pozitív énképpel rendelkeznek, amelyet elfogadhatónak és szerethetőnek vélnek, mégis reálisan, mások reakcióit és meglátásait is figyelembe véve ítélnek meg.
Mivel tudatában vannak a saját személyiségük értékességének, éppen ezért nem kívánják lépten-nyomon bizonygatni, hogy ők jobbak, mint a többiek. Nem akarják elhitetni saját magukkal és a körülöttük élőkkel, hogy ők különlegesek és omnipotensek. Tökéletesen megelégszenek a tökéletlenségükkel, hiszen pontosan tisztában vannak vele, hogy még annak ellenére is (sőt talán éppen amiatt) szerethetőek. Nincs hát bennük kényszer a folyamatos szerepjátszásra, magamutogatásra, öntömjénezésre és versengésre,
valamint mások kihasználására, elnyomására és/vagy leértékelésére.
A „rossz” nárcisztikusok ezzel szemben töredezettebb szelffel és instabilabb önértékeléssel rendelkeznek. Ők a „lelkük mélyén” nem igazán hisznek a saját értékességükben, így hát mesterségesen próbálják meg kompenzálni a természetes kisebbrendűségüket. Mivel a tökéletlenség vagy a középszerűség érzése számukra elfogadhatatlan és szégyenteljes, létrehoznak egy grandiózus, mégis hamis énképet, amelyet folyamatosan hozzáigazíthatnak az aktuális körülményekhez, s bármikor kielégíthetik vele nagyzásos szükségleteiket.
Csakhogy emiatt az „álca” miatt idővel egyre érzéketlenebbek és merevebbek lesznek – mind a saját hibáikat, mind a többi ember érzelmeit illetően. Az önbizalmuk önimádattá, az önérvényesítésük önzéssé, a közömbösségük pedig empátiahiánnyá erősödhet. A „rossz” nárcisztikusok tudniillik csak és kizárólag a róluk kialakult képpel törődnek, annak érdekében pedig szinte bármire képesek: elhallgatatják a kritikusaikat, lenézik az ellenfeleiket, kizsákmányolják a partnereiket, felnagyítják a sikereiket, megrögzötten hajszolják a figyelmet és mindenkire rákényszerítik az érdekeiket.
A „jó” és a „rossz” nárcisztikus közötti hasonlóság ennek ellenére igencsak megtévesztő lehet. Külsőleg elvégre mindketten karizmatikusnak, dominánsnak, tiszteletreméltónak, elbűvölőnek és menőnek tűnhetnek. Az előbbinek azonban belülről fakad az önbecsülése, amely által mások elfogadására és szolgálatára is képes. Az utóbbi ezzel szemben állandóan ki van szolgáltatva az emberek megítélésének, így csakis akkor érzi jól magát, ha a csodálatuk tárgya lehet. Egyéb esetben bármikor meginoghat és összeomolhat az énképe.
A „jó” nárcisztikus tehát se jobbnak, se rosszabbnak nem kívánja feltüntetni magát, mint amilyen, a „rossz” nárcisztikus ezzel szemben mindig olyannak akar látszani, amilyen nem lehet. Mindezek miatt nagyon is célszerű idejében felismernünk és megfelelően kezelnünk őket. A „rossz” nárcisztikusok ugyanis a kompenzációs vágyuknak és a manipulációs tehetségüknek köszönhetően könnyedén befolyásos pozíciókba kerülhetnek, ahol aztán gátlástalanul kiélhetik a nagyzásos szükségleteiket. A kérdés csak az, hogy mi vajon szeretnénk-e ilyen vezetőket?
TESZT: Te milyen vezető vagy?
A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.
