Pingpong órára mentem. Az első alkalommal az edző azt tanácsolta, hogy a másik lábam legyen elől. Jobbkezes vagyok, ezért a balláb legyen elől. Ez a korrekció elég volt ahhoz, hogy a labdát mindig eltaláljam. Azt is mondta, hogy akár fonákot, akár tenyerest ütök, a könyököm mindig lent legyen.

Gyakorlás közben pedig folyamatosan mondta: lent a könyök, lent a könyök…

Másnap ripityára vertem a barátomat, noha korában többnyire ő nyert. Egyébként így vagyunk a síeléssel és a tenisszel is. Kilométerekről látszik, hogy ha valaki szakértőtől tanult, vagy önmagától. A helyes instrukció behozhatatlan versenyelőnyt jelent.

A fontos dolgok megtanulását általában korán kezdjük. Például, írni, olvasni, számolni, rajzolni, vagy énekelni. A technikai sportokat, és a zenét is egész fiatalon kezdjük. De a vezetői alapelvek megtanulását nem.

Vezetést nem tanítanak az iskolában.

Pedig bizonyos értelemben mindenki vezető. Ha csak egy embert is vezetsz, akkor vezető vagy. A másik ember pénze, biztonsága, jókedve nagyrészt tőled függ. Ha van gyereked, családod, akkor vezető vagy. Ha a lakóközösség, szakkör, vagy bármely egyesület élén állsz, akkor is vezető vagy.

De vezetést nem tanítanak sem az iskolában, sem az egyetemen. Az első munkahelyeden sem tanítanak vezetést.

Ha tehetséges vagy és ambiciózus, akkor valószínűleg 33 évesen kineveznek supervisornak, de majd csak 42 éves korodban kapod meg az első tréninget. Vagyis az első kilenc évben úgy vezetsz, akár több száz embert, hogy egyetlen percig sem tanultad, hogy kell emberekkel bánni. Hogy kell a kollégákat motiválni, inspirálni, értékelni, vagy jobb teljesítményre sarkalni.

Ezt onnan tudom, hogy nemrég 17 ezer amerikai vezetőt kérdeztek meg arról, hogy mikor kapott először vezető képzést. Amerikában az első képzést átlagosan 42 éves korukban kapják a vezetők. Persze kérdezheted, hogy a vezetői képzést érdemes-e, lehet-e korábban kezdeni. A válasz egyértelműen igen.

Egy multi cég a középvezetőinek szervezett tréninget. Ugyanezt a tréningcsomagot bevitték az általános iskola 3-4 osztályába. A tananyagból a gyerekek mindent értettek. Vicces volt, amikor otthon meséltek a vezetői alapelvekről. Ahogy egy 10 éves gyerek magyarázza a szüleinek, hogy mindig a helyzetre figyeljenek, a másik viselkedésére. Nem Tomi a rossz, hanem csak a viselkedése volt hibás. És a gyerekek értik azt is, amit a felnőttek sokszor nem: akármilyen heves vita is van, mindig vigyázz a másik méltóságára.

Szerintem, ha a cégeinkben jó vezetőket akarunk, akkor ugyanazt érdemes tenni, mint amit az igyekvő zenészek, sakkozók, vagy teniszezők tesznek. Vagyis, akkor van esély a sikerre, ha a vezetői alapelvek tanítását korán kezdjük, a tanulást jó mesterek irányítják, és a leendő vezetők sokat gyakorolnak.

Bruck Gábor

Kezdd el a 20 részes ingyenes vezetői minitréninget most, és válj eredményesebb vezetővé

Hogyan építs csapatot? Hogyan kommunikálj? Hogyan prezentálj? Mire építsd a vállalkozásod? 20 leckés gyorstalpaló Bárdos Andrással és Bruck Gáborral.