Tudjuk, tudjuk: a stressz öl, butít és nyomorba dönt. Sokan mindent megteszünk hát azért, hogy gyökerestől irtsuk ki az életünkből. Csakhogy minél elszántabban próbálunk megszabadulni az állandó idegeskedéstől, az annál jobban megfertőz. Nincs menekvés! Vagy van? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk.

Selye János, a stressz máig legismertebb kutatója mindig is azon az állásponton volt, hogy „A stressz az élet sava-borsa.”. Mit is jelent ez pontosan? Valami olyasmit, hogy a stressz az emberi lét szükségszerű velejárója – kvázi motorja. Az teszi igazán érdekessé és izgalmassá a hétköznapjainkat, az ébreszti fel egyébként sztoikus nyugalomban szendergő agyunkat. A stressz legnagyobb „erőssége” ugyanis az, hogy a szervezetünket készenléti állapotba parancsolja. Méghozzá villámgyorsan.

Kelly McGonigal amerikai egészségpszichológus ezt a felfogást hozta vissza a köztudatba. Megfigyelte ugyanis, hogy Abiola Keller tanulmányában nem feltétlenül azok az emberek haláloztak el a legnagyobb gyakorisággal, akiket több stressz ért, mint az átlag. Ők ugyanis két nagy táborra oszlottak. Habár mindkét csoport sokat idegeskedett, csakhogy az egyik súlyos ártalomként tekintettek a stresszre, a másik pedig nem.

És most jön a csavar!

Azok a személyek, akik „méregként” kezelték ezt a sok feszültséget, 43%-kal nagyobb elhalálozási kockázatnak voltak kitéve. Azok ellenben, akik ennél derűlátóbban gondolkodtak a stresszről, nemhogy jobb, hanem egyenesen a legjobb túlélési statisztikával rendelkeztek. Még azokat is megelőzték, akiket relatíve kevés stressz ért. Nagyon úgy tűnik hát, hogy ha jól viszonyulunk a stresszhez, akkor az akár még egészséges is lehet…

A stressz se nem jó, se nem rossz

Hanem jó is, meg rossz is. Annak idején már Selye János is különbséget tett a stressz két fő megjelenési formája között. Az egyik a distressz (vagyis a rossz stressz), amely hosszú távon valóban képes megbetegíteni, sőt akár „megölni” bennünket. A másik pedig az eustressz (vagyis a jó stressz), amely az előzővel ellentétben pont, hogy a javunkat és a fejlődésünket szolgálja. Na de mégis honnan tudhatja az ember, hogy melyikkel van épp dolga?

Ha nagyon le akarjuk butítani a képletet, akkor egy közúti baleset elszenvedése tipikus distressz, a karácsony estére való, izgatott készülődés pedig klasszikus eustressz. Legtöbbször azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. Gondoljunk csak a bungee jumpingra vagy a szabadesésre! Az egy tériszonyosnak maga a pokol, míg egy extrémsportolónak pedig igazi örömmámor. Amíg az egyik teljesen kikészül, addig a másik gyermeki izgalomba jön tőle.

Most akkor mi a bungee jumping: eustressz vagy distressz? A világ jelenségei rendszerint attól függően lesznek károsak, semlegesek vagy épp egészségesek, hogy mi, emberek milyennek gondoljuk és éljük meg őket. Nincs ez másképp a stressz fogalmával sem. Ha félünk tőle és megpróbáljuk felvenni a harcot ellene, akkor az ellenségünk lesz. Ha viszont örömmel fogadjuk és erőt nyerünk belőle, akkor az egyik leghasznosabb segédünk lehet.

Viszályból barátság?

Hogyan lehetnek ugyanannak a stresszornak teljesen eltérő lélektani és egészségügyi következményei? Nézzünk erre is egy példát! Képzeljük magunkat egy gimnáziumi vagy egy egyetemi vizsga kellős közepébe. Pontosabban a végére, mivel alig negyed óránk maradt csak hátra az utolsó kisesszé megírására. Eléggé szorít minket az idő, de ha kicsit rákapcsolunk, akkor még beleférhetünk. Vajon mi fog történni velünk?

Természetesen mindannyiunkat elönt az izgalom. A további teljesítményünk azonban attól függően alakul majd, hogy pontosan miként is értelmezzük az aktuálisan fellépő szorongásunkat. Ha akadályként, amit el kell hárítanunk és le kell higgadnunk, akkor szinte biztos, hogy kétségbe fogunk esni és le fogunk blokkolni. Ha viszont egyfajta „ajándék energialöketként” egy meglehetősen fárasztó vizsga végén, akkor pedig nagyon valószínű, hogy

az átlagosnál gyorsabban fog járni a kezünk és az agyunk.

Ugye, így már nem is olyan rémes az a stressz, amely az efféle pillanatokban ér bennünket? Vajon mi történne, ha az életünk minden egyes területén így viszonyulnánk hozzá? Nos, Kelly McGonigal szerint megőrizhetnénk testünk és lelkünk egészséges állapotát. Abban az esetben ugyanis, amikor segítségként tekintünk szervezetünk stresszreakciójára, biológiailag is egészen más folyamat játszódik le bennünk, mint akkor, amikor teherként értelmezzük azt. Az előbbi hozzáállás tehát bizonyítottan jótékonyabb.

Ne stresszelj!

Legközelebb, mikor úgy érzed, hogy mindjárt megesz a fene, ne szállj szembe vele! Ne akarj még a stressz miatt is stresszelni. Ne próbálj meg hárítani. Ne rohanj egyből relaxálni. A legtöbb helyzetben ez úgysem fog segíteni. Hagyd inkább, hogy elárasszon, és örülj neki. Tedd a barátoddá. Fordítsd az előnyödre. Használd ki. A szervezeted így próbál segíteni. A stressz legyen a sava-borsa a te életednek is!

TESZT
Te milyen vezető vagy?

A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban?
Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz?
Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ!