⹂A jó és a rossz anya között nem az a különbség, hogy mennyit hibáznak, hanem az, hogy hogyan reagálnak az elkövetett hibákra.” – írta Donald W. Winnicott pszichoanalitikus gyermekorvos. Ő dolgozta ki az ⹂elég jó anya” fogalmát is, amellyel a friss szülőkhöz kapcsolódó, irreális elvárásokat kívánta megcáfolni. Na de mégis hogy jön ide a vezetés?

Milyen az elég jó anya/apa? Winnicott szerint megérti és átérzi a gyermeke szükségleteit, kellő érzékenységgel képes reagál azokra, s pontosan tudja, hogy mikor van igény az ő személyes közbeavatkozására. Amikor sír, az elég jó szülő megnyugtatja a csecsemőt. Amikor elesik, az elég jó szülő felsegíti a tipegőt. Amikor pedig ⹂padlóra kerül”, az elég jó szülő megvigasztalja a serdülőt.

Szükség esetén tehát mindig elérhető.

Csakhogy nem örökké és nem végtelenül! Az elég jó anyák és apák ugyanis nem telepszenek rá a gyermekeikre, pláne nem szolgálják ki őket. Vészhelyzetben ugyan mindig jelen vannak, alapvetően azonban kellő szabadságot biztosítanak az utódaiknak. Ésszerű keretek között engedik meg nekik, hogy kísérletezzenek, hogy tanuljanak, hogy tapasztaljanak, hogy ⹂megsérüljenek”, hogy ⹂elbukjanak”, hogy ⹂frusztrálódjanak”… Méghozzá önállóan.

A sérülés, a bukás és a frusztrálódás ugyanis szintén a felnőtté válás része. Egy gyereknek végtére mégiscsak a saját erejéből kell talpra állnia idővel (akár szó szerint, akár képletesen értve). Ehhez pedig arra van szüksége, hogy egy bizonyos szint elérése után már ne kapjon meg minden segítséget – kivéve persze akkor, amikor egy megoldhatatlan problémával néz szembe. Egy csecsemőt elvégre minden esetben talpra kell még állítani, amikor az feldől,

egy óvodást azonban már nem feltétlenül. Ő már fel tud állni egyedül!

A lényeg tehát a fokozatos leválás, amely lehetőleg ⹂személyre szabott” is egyben. Egy elég jó szülőnek ugyanis kezdetben minden téren ki kell még elégítenie a gyermeke szükségleteit, idővel azonban egyre nagyobb önállóságot kell hagynia neki. Nem kell örökké a kezét fogni! Ha megérett rá a kicsi, akkor nyugodtan el lehet engedni. Csakhogy mindenki másmilyen ütemben fejlődik! Ezt is szem előtt kell tartani.

Mit jelent elég jó vezetőnek lenni?

Valami olyasmit, hogy nem kell mindig mindenkit megváltani. Nem kell mások helyett is dolgozni. Nem kell minden embert kiszolgálni. Nem kell állandóan toppon lenni. Nem kell tökéletessé válni. Nyugodtan hagyhatjuk a kollégáinkat egyedül is küzdeni, önállóan is érvényesülni. Elég csak akkor jelen lenni és segíteni, amikor azt ők valóban igénylik. Na, de akkor már minden tőlünk telhetőt meg kell tenni!

Egy gyakornokot, egy pályakezdőt vagy egy új munkatársat mindezek fényében érdemes még aktívan mentorálnunk, a régebb óta nekünk dolgozókat pedig már csak módjával irányítanunk. Mindenkinek annyit kell adnunk, amennyit feltétlenül szükségesnek találunk. Ha mindenáron tökéletes vezetőkké szeretnénk válni, akkor azáltal nemcsak mások fejlődését fogjuk meggátolni, hanem a saját erőforrásainkat is elpocsékolni… Bőven elég tehát jó vezetőnek lenni.

TESZT
Te milyen vezető vagy?

A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban?
Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz?
Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ!