„Ne vigyázz annyira a rendre!” – Hat döntési hiba, amelyet minden vezető elkövet

Korábbi cikkünkben egy olyan mentális torzítást mutattunk be, amelynek valószínűleg mindannyian áldozatául estünk már személyes pályafutásunk alatt. Ez az elsüllyedt költségek csapdája volt, amely pszichológiai szempontból egyfajta elhárító mechanizmusként is felfogható, hiszen a legfőbb funkciója az, hogy megóvja sérülékeny egonkat. A soron következő csapda ehhez nagyon hasonló forrásból ered, ám egészen másféle veszélyeket rejt magában, és teljesen másképp kell leszámolnunk vele!

Vezetőként bizonyára veled is megesett már, hogy világosan érezted a fejlődés igényét, mégsem tudtad rávenni magadat és embereidet a változásra. A tervek puszta tervek maradtak, kreatív ötleteiteket nem sikerült átültetnetek a gyakorlatba, a megszokott rutinok végső soron felülírták a forradalmi újításokat. A kérdés csak az, hogy miért? Miért maradtatok az égő házban, ha mindannyian tudtátok, hogy az kigyulladt? Miért ragadtatok benn, ha egyszer már találtatok egy remek kiutat?

Feltehetően azért, mert beleestetek a status quo csapdájába!

A fennálló rend(etlenség) hatalma

Legtöbben a munka világán belül és kívül is azt gondoljuk, hogy racionális alapokon hozzuk meg egyéni döntéseinket. Ha valami problémát észlelünk, akkor egy percig sem tétlenkedünk: mindenáron megoldjuk azt – akár egyedül, akár csoportosan. Ily módon saját magunkat és a környezetünket is folyamatosan fejlesztjük. A valóság azonban nem egészen így néz ki. A változással kapcsolatos gondolkodásunkat ugyanis nagyon erős elfogultság jellemzi azon alternatívák iránt, amelyek a már eleve fennálló rendszert (a status quot) állandósítják. Legyen akár pozitív, akár negatív az eredeti felállás…

Úgy tűnik, hogy mi, emberek kifejezetten komfortosnak érezzük az „egyensúlyi állapotokat”, s hogy igyekszünk elkerülni azokat az akciókat, amelyek képesek felborítani a már megszokott szituációkat. Az elsüllyedt költségek csapdájához hasonlóan a status quo csapdája is az emberi elme mélyéből fakad, hiszen ez is azt a célt szolgálja, hogy megóvja az egonkat. A fennálló rend megtörése ugyanis aktív cselekvést igényel, amely minden esetben felelősségvállalásra kötelez bennünket, az pedig lehetővé teszi másoknak, hogy kritizálják érzékeny énünket. Éppen ezért ha nem teszünk semmit, akkor logikusan bajunk sem eshet!

A csendben maradás egyébként is sokkal kevésbé büntetett magatartás, mint a felszólalás.

Mit tehetünk ellene?

• Tegyük fel magunknak a kérdést: valóban megéri nekünk, ha még hosszú távon is a fennálló rend mellett maradunk?
• Ne válasszuk a status quot csak azért, mert nem jut eszünkbe kényelmesebb megoldás az adott pillanatban!
• Legyünk realisták! Ne túlozzuk el azokat a költségeket és erőfeszítéseket, amik a jelenlegi rendszer megbontásához lennének szükségesek!
• Egy percig se gondoljuk, hogy a status quo a lehető legoptimálisabb felállás! Találjunk ki további kedvező opciókat is!
• Ne csak a jelenbeli nehézségekre, hanem a jövőbeli előnyökre is fókuszáljunk akkor, amikor a különféle alternatívákat összehasonlítgatjuk!
• Ha túl sok választási lehetőséggel nézünk szembe egyszerre, akkor ne döntsünk a fennálló rend mellett csak azért, mert az már „konyhakészen” áll a rendelkezésünkre!

Végezetül pedig gondolkodjunk el Woody Allen alábbi szavain: „Ha nem hibázol folyton, az annak a jele, hogy semmi újat nem hozol létre.”.

Kíváncsi vagy a többi döntési hibára is? Kövesd a blogunkat vagy a Facebook-oldalunkat, mi pedig hetente bemutatunk neked egy újat! Itt az összes eddigi mentális csapdát megtalálhatod!