Akár tetszik, akár nem: a munka az emberi identitás része lett. Az ugyanis, hogy tanárnak, színésznek, ügyvédnek, festőnek, esetleg ápolónak valljuk magunkat, a személyiségünket is nagyban befolyásolja. Na, de mi van akkor, ha úgy érezzük, hogy mégsem erre a sorsra szánt minket az élet? Hát otthagyjuk a munkahelyünket!

Köztudott, hogy a vezetők számára a megállíthatatlan fluktuáció ma a legnagyobb probléma. A munkavállalók a lehető legváratlanabb pillanatokban mondanak fel, hogy aztán jóval kevesebb pénzért kezdjenek dolgozni teljesen más területeken. A kollégák jönnek-mennek… De vajon mi az oka ennek? Maslow szükséglet-piramisa talán kielégítő választ ad erre a kérdésre.

A motivációk szent rendje

Abraham Maslownak az volt az elképzelése, hogy az emberi szükségletek egy többszintes hierarchiába szerveződnek. Vannak olyanok, amelyek felettébb egyszerűek, az életben maradáshoz mégis nélkülözhetetlenek, s olyanok is, amelyek sokkal összetettebbek, mégsem feltétlenül szükségesek. Az előbbiek közé tartoznak az élettani, a biztonsági, a valahova tartozási és az elismerési, míg az utóbbiak közé pedig a kognitív, az esztétikai, az önmegvalósítási és az önmeghaladási szükségletek.

Az alsóbb szinteken elhelyezkedő igények elsősorban a túlélésben, míg a felsőbb „polcokon” sorakozók pedig inkább a növekedésben segítenek. Csakhogy a magasabb szintű szükségletek nem juthatnak szóhoz addig, amíg az alacsonyabb szintűek valamelyest ki nem elégültek. Ezért van például az, hogy ha nyáron túlságosan is meleg van, akkor egyszerűen képtelenek vagyunk a feladatainkra fókuszálni az irodában – bármennyire vágyunk is a munkára. Abban az esetben azonban, ha „odalent minden rendben van”,

akkor szabadon koncentrálhatunk a „magasabb célokra”.

Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért vált olyan hangsúlyossá ma az önmegvalósítás motívuma. Az embereknek tudniillik nemigen kell többé az alapvető szükségleteik kielégítése miatt aggódniuk a fejlett, ipari társadalmakban. Meglehetősen valószínűtlenné váltak azok a problémák, amelyek tartós veszélybe sodornák a polgárok életben maradását. Ennek köszönhetően a legtöbb modern kultúrában szó szerint szabad prédává vált az önmegvalósítás.

Én csak önmagam szeretnék lenni

Az említett motívum lényege a bennünk rejlő lehetőségek kiterjesztése, a legbelsőbb énünk megélése. Annak biztos tudata, hogy hamarosan be fogjuk teljesíteni a sorsunkat. Csakhogy számos szubjektív célja lehet ennek a folyamatnak. Egyesek számára a tanítás, mások számára a családalapítás, megint mások számára pedig az alkotás jelentheti önmaguk megvalósítását. Mostanra azonban a munka és a karrier fogalma is sokak személyes kibontakozásának részévé vált.

Többé már nem csak a pénzért és a megélhetésért dolgozunk! Bizonyítani és fejlődni akarunk. Értelmes feladatokra és érdekes kihívásokra vágyunk. Nagyratörő célok megvalósításáról álmodozunk. Szenvedéllyel és szakértelemmel szeretnénk végezni a dolgunk. Még az irodában ülve is érezni akarjuk, hogy „Igen, ezek mi vagyunk!”. A pályaválasztás sikeressége természetesen nem tartozik a munkaadók hatáskörébe, az viszont igen, hogy mindent megtesznek-e annak érdekében, hogy

beosztottaik hasznosnak és fejlődőképesnek érezzék magukat a saját munkakörükben.

Némi odafigyeléssel ugyanis a vezetők is hozzájárulhatnak a kollégáik önmegvalósító törekvéseihez. Egy közös megbeszélés után például olyan feladatokkal láthatják el őket, amelyek már nekik is kihívást jelentenek, vagy olyan fejlesztéseket biztosíthatnak számukra, amilyen kompetenciákra mindig is vágytak. Lényegében tehát bármi beválhat, amitől az emberek nem értelmetlen robotnak, hanem az identitásfejlődésük motorjának fogják tekinteni a munkájukat.

TESZT: Te milyen vezető vagy?

A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.