Tiszta észlelés nincsen, ahogyan pontos emlékezés sem. Ez volt a pszichológusok egyik legzavarbaejtőbb, egyszersmind legfontosabb felfedezése. Azt jelenti ugyanis, hogy elménk szó szerint képtelen az objektivitásra, a tárgyilagosságra. Mindezek miatt mi, emberek nem a valóságot, hanem annak egy torz képmását fogjuk csak fel. Ryan Holiday azonban felteszi nekünk a kérdést: mégis miért hagyjuk ezt?
A sztoicizmus egy ókori görög irányzat volt a filozófiában, amely az egyszerű, természetes életet és a bölcs, rendíthetetlen önuralmat hirdette. Legfőbb eszméje a szenvedélymentes mértéktartás elve, amely szerint az embereknek mindig higgadtan, tökéletes belenyugvással kellene szemlélniük a külső eseményeket. A sztoikusok arra intenek tehát minket, hogy ne hagyjuk, hogy a külvilágról alkotott hiedelmeink irányítsák az életünket.
Olyannyira fontos gondolat volt ez, hogy a XXI. században lényegében teljesen újjáéledt. Albert Ellis és Aaron T. Beck pszichológusok például ennek mintájára dolgozták ki a maguk kognitív terápiáit, de ezt az antik világnézetet gondolta újra Ryan Holiday is. Az akadály maga az út című könyve ugyanis a modern sztoicizmus egyik ékes darabja, amely a siker és a bukás egy egészen különleges megközelítését adja. Azt tanítja ugyanis, hogy:
„Az akadályok, melyekbe utad során ütközöl, segítenek, hogy végigmenj az úton.”
Itt azonban még korántsem ér véget a történet. Holiday ugyanis számos elgondolkodtató esetleíráson keresztül mutatja be, hogy mégis miként alkalmazták a sztoikusok módszereit a világtörténelem legsikeresebb emberei. Ilyen eszközök a könyvben az ún. „Megvető Kifejezések” is, amelyeket a sztoikusok arra használtak, hogy „lemeztelenítsék” velük a felmerült problémákat, s így objektívebben szemlélhessék azokat.
„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.”
Írta Epiktétosz, aki gyakran intette arra tanítványait, hogy amikor egy nagy és tekintélyes személy akarja őket kioktatni, akkor képzeljék el az illetőt nemi aktus közben, s jöjjenek rá, hogy voltaképp ők is csak emberek. Ez a megvetés, mint filozófiai eszköz lényege: foszd meg a világot a rárakódott legendáktól! Ne azért adj valaki szavára, mert mások tiszteletreméltónak tartják őt, hanem azért, mert tényleg okosat beszél az illető.
Marcus Aurelius, a híres római császár ehhez nagyon hasonlóan gyakorolta az objektivitást. Ő a világ dolgait sokszor a hozzájuk kapcsolt eufemizmusok nélkül írta le. A mézben pácolt sült oldalast például egy döglött állat megégetett izomzataként, a tölgyfahordóban érlelt óbort pedig egy rakat szőlő romlásnak indult leveként jellemezte. Azért tette mindezt, hogy olyannak lássa a világot, amilyen – és ne olyannak, amilyennek szerinte lennie kellene.
Félre ne értsd!
Ryan Holiday és a sztoikusok célja nem az volt, hogy kiábrándítsanak minket az egész világból. Éppen ellenkezőleg! Pontosan arra tanítanak, hogy miként kerüljünk közelebb az ítéletmentes valósághoz. Megközelítésük ily módon rengeteget segíthet akkor, amikor egy félelmetes akadállyal találkozol. Vajon tényleg megoldhatatlan a helyzet? Vajon tényleg vége van mindennek? Vagy csak te képzeled? Lehet, hogy nem is olyan nagy a baj? Sőt, mi több:
lehet, hogy nincs is semmiféle probléma?
Habár a „Megvető Kifejezések” gyakorlata nem fog tökéletesen objektívvá tenni téged (az ugyanis pszichológiailag lehetetlen), mégis hasznodra válhat a későbbiekben. Biztos ismered azt a tippet, hogy a lámpalázas előadó képzelje el meztelenül is a közönséget. Ily módon ugyanis lecsupaszíthatja a stresszkeltő helyzetet, s annak láthatja a hallgatóságot, aminek: egy csoport hétköznapi embernek. Mi ez, ha nem „sztoikus stresszmenedzsment”?
