A híres Time magazin 2019-ben is összegyűjtötte a világ száz legbefolyásosabb emberét. Ezeknek a személyeknek öt nagy kategória (az úttörők, a titánok, az ikonok, a művészek és a vezetők) valamelyikébe sorolták be a nevét. Nézzük, kik lettek az „ikonok” (vagyis a követendő példaképek) ebben az évben!

Taylor Swift

Tízszeres Grammy-díjas amerikai dalszerző, énekesnő és színésznő, aki világszerte 20 millió lemezt és 50 millió kislemezt adott el. Ebből 17,8 millió album és 47,6 millió kislemez az USA-ban kelt el. Miss Swift aktívan támogatja a művészeti oktatást, a gyermekek írni-olvasni tanulását, valamint rendszeresen segít a természeti katasztrófák áldozatain is.

Michelle Obama

Amerikai ügyvéd, aki 2009 és 2017 között az Egyesült Államok első afroamerikai first ladyje volt Barack Obama feleségeként. Férje elnöksége idején Mrs. Obama számos társadalmi ügy szószólójává vált. Ilyen volt például az egészséges táplálkozás melletti, a gyermekkori elhízás elleni vagy a katonai veteránok támogatása miatti kampány.

Spike Lee

Amerikai forgatókönyvíró, filmrendező, színész és producer, akinek cége, a 40 Acres and a Mule Filmworks 1983 óta több mint 35 filmet készített. Mr. Lee az afroamerikai közösség első számú képviselője a filmkészítésben.

Forrás:https://variety.com/2019/film/news/spike-lee-son-of-the-south-1203129386/

Christine Blasey Ford

Amerikai pszichológus, aki jelenleg a Palo Alto Egyetem professzora és a Stanford Egyetem orvostudományi iskolájának kutatója. Elsődleges szakterülete a kutatási projektek statisztikai modelljeinek megtervezése. 2018 szeptemberében Ms. Ford nyilvánosságra hozta, hogy Brett Kavanaugh, a Legfelsőbb Bíróság egyik tagja szexuálisan bántalmazta őt tizenéves korában.

David Hockney

Angol nyomdász, fotós, festő, előadó és színpadi tervező, aki napjainkban az 1960-as években indult pop-art mozgalom legbefolyásosabb művészének tekinthető. 2018-ban Mr. Hockney egyik korábbi alkotása rekord áron (90 millió dollárért) kelt el New York-ban.

Desmond Meade

Amerikai szavazati jogi aktivista és a Florida Rights Restoration Coalition ügyvezető igazgatója. Mr. Meade erőfeszítéseinek köszönhetően sikeresen elfogadták a negyedik floridai módosítást 2018-ban, amely több mint 1,4 millió floridai polgár szavazati jogát állította vissza.

Forrás:https://floridapolitics.com/archives/tag/desmond-meade

Lady Gaga

Egyszeres Oscar-, kétszeres Golden Globe- és kilencszeres Grammy-díjas amerikai dalszerző, énekesnő és színésznő, aki bátorító üzeneteiről, kirívó öltözködéséről és látványos előadásairól ismert. Lady Gaga 27 millió albumeladásával és 146 millió példányszámban eladott kislemezével minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója lett.

Radhya Almutawakel

Jemeni aktivista, az emberi jogok védelmezője, a Yemeni társalapítója, valamint a Mwatana Emberi Jogi Szervezet elnöke. Ez utóbbi egy független szervezet, amely az emberi jogokat védi Jemenben. Mwatana és Al-Mutawakel jelenlegi munkássága a jemeni konfliktusban részt vevő nemzetek állítólagos jogi visszaéléseit igyekszik orvosolni.

Pierpaolo Piccioli

Olasz divattervező és a Maison Valentino kreatív igazgatója, aki a szakértők szerint a 2000-es évek egyik legzseniálisabb divatkreátora.

Forrás:https://www.businessoffashion.com/community/people/pierpaolo-piccioli

Maria Ressa

Filippínó-amerikai szerző és újságíró, valamint a Rappler nevű hírportál társalapítója és vezérigazgatója, aki nyomozó riporterként közel húsz évet töltött Délkelet-Ázsiában, a CNN-nek dolgozva.

Caster Semenya

Dél-afrikai származású, olimpiai arany- és ezüstérmes atléta, világbajnok. Mivel Semenya hiperandrogenizmussal született, ezért a tesztoszteronszintje jóval magasabb, mint a többi nőnek. Annak ellenére, hogy sosem bukott meg a doppingteszteken, Semenya közel egy évtizede küzd már azért, hogy ne tartsák őt csalónak az emberek.

Loujain al-Hathloul

Szaúd-arábiai női jogvédelmi aktivista, politikai fogoly és közszereplő a szociális médiában. Al-Hathloult többször is letartóztatták már a szaúd-arábiai nők autóvezetésére vonatkozó tilalom megszegése miatt, 2018 májusában pedig azzal a váddal, hogy megpróbálta destabilizálni a királyságot aktivista társaival.

Forrás:https://www.ft.com/content/b4186c36-da18-11e7-a039-c64b1c09b482

Mirian G.

Hondurasi menedékkérő, akit 18 hónapos gyermekétől több mint két hónapra választottak el. A hölgy azóta aktívan dolgozik az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniójának egyik osztályjogi perében. Mivel Mirian jelenleg is menedékkérelmet keres, ezért biztonsági okokból nem kívánja nyilvánosságra hozni a nevét szélesebb körökben.

Grainne Griffin, Ailbhe Smyth és Orla O’Connor

Az ír Together for Yes nevű társadalmi szervezet alapítói és igazgatói egyben, amelynek célja a 8. módosítás megszüntetése. A hölgyek egy olyan Írországért küzdenek, amely megadja az abortusz lehetőségét azoknak a nőknek, akiknek valamilyen oknál fogva szükségük van a mesterséges vetélésre.

Forrás: http://time.com/collection/100-most-influential-people-2019/

TESZT: Te milyen vezető vagy?

A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.