A híres Time magazin 2019-ben is összegyűjtötte a világ száz legbefolyásosabb emberének nevét. Ezeket a személyeket öt nagy kategória (az úttörők, a titánok, az ikonok, a művészek és a vezetők) valamelyikébe sorolták. Nézzük, kik lettek az idei év „úttörői” (vagyis valamely terület feltörekvő csillagai)!

Sandra Oh

Kanadai színésznő, aki 2014-ig Dr. Cristina Yangot alakította a rendkívül sikeres Grace klinika c. sorozatban. 2018-ban főszereplő lett a Megszállottak viadala c. sorozatban.

Indya Moore

Amerikai színész, modell, író, rendező, társadalmi aktivista és a Beetlefruit Media megalapítója, ami egy történetmondásra összpontosító vállalat. Moore transzneműnek és nem-binárisnak vallja magát, ezért nem használható rá az angol „he” és „she” névmás.

Marlon James

Jamaikai író és a Man Booker-díj 2015-ös nyertese, aki eddig négy közkedvelt regényt is írt: a John Crow ördögét (2005), az Éjszakai nők könyvét (2009), a Hét gyilkosság rövid történetét (2014), valamint a Fekete leopárd, vörös farkast (2019).

Forrás:https://konyves.blog.hu/2018/09/20/12_fordito_kellett_marlon_james_regenyenek_norveg_valtozatahoz

Chrissy Teigen

Amerikai modell és szerző, aki 2010-ben debütált a Sport Illustrated Swimsuit éves kiadásában. Korábban a FABLife c. életstílus talkshow egyik műsorvezetője volt, jelenleg pedig a Playback párbaj c. televíziós program egyik házigazdája.

Massimo Bottura

Olasz vendéglős, aki a Modenában található, három Michelin-csillagos, Osteria Francescana nevű étterem vezető séfje is egyben. Az Osteria Francescana 2018-ban első helyre került a világ 50 legjobb éttermének listáján.

Hasan Minhaj

Amerikai író, producer, színész, komikus, televíziós házigazda és politikai kommentátor, aki 2018-ban a Patriot Act with Hasan Minhaj c. televíziós sorozat műsorvezetője lett.

Forrás:http://www.brooklynvegan.com/hasan-minhaj-getting-a-weekly-comedy-show-on-netflix/

Samin Nosrat

Amerikai szakács, aki a The New York Times rendszeres élelmiszerrovat-vezetője, valamint egy, a saját szakácskönyvén alapuló dokumentumsorozat (a Só, zsír, sav, hő) főszereplője.

Richard Tyler Blevins

Online nevén Ninja. Egy amerikai internetes személyiség, aki 2018 januárjában vált a legtöbb (130 millió) követővel rendelkező közvetítővé („streamer”-ré). Átlagosan 21 ezer nézője van egy héten.

Arundhati Katju és Menaka Guruswamy

Az indiai Legfelsőbb Bíróság ügyvédjei, akik a Navtej Johar ügyben való részvételükkel elérték, hogy a Büntető Törvénykönyv 377. szakaszának megszüntetése által dekriminalizálják a homoszexualitást Indiában.

Forrás:http://time.com/collection/100-most-influential-people-2019/5567711/arundhati-katju-menaka-guruswamy/

Naomi Osaka

Haiti származású, japán teniszezőnő. Ő a tenisztörténet első japán világelsője és kétszeres Grand Slam-tornagyőztese.

Leah Greenberg és Ezra Levin

Amerikai progresszív szervezők, akik segítettek nyerni a demokratáknak 2018-ban. A házaspár indította el az Indivisible nevű mozgalmat 2016-ban, ami egyfajta válasz volt Donald Trump megválasztására.

Fred Swaniker

Ghánai vállalkozó és vezetőfejlesztési szakértő. Eddig összesen négy szervezetet indított útjának, amelyek közös célja a vezetők fejlesztése Afrikában. Ő az Afrikai Vezetői Akadémia alapítója és jelenlegi irányítója, amelynek célja, hogy 50 év alatt 6000 vezetőt képezzenek ki Dél-Afrikában.

Forrás:https://www.youtube.com/watch?v=ytIme9nqOcg

Lynn Nottage

Amerikai drámaíró, akinek színjátékai elsősorban a marginalizált emberek életével foglalkoznak. Ő az első nő, aki kétszer is elnyerte a drámai Pulitzer-díjat (először 2009-ben a Ruined, másodszor pedig 2017-ben a Sweat c. színdarabja miatt). Nottage jelenleg a Columbia Egyetemdrámaíró professzora.

Tara Westover

Amerikai memoáríró, esszéista és történész. Educated c. memoárja 2018-ban első helyen debütált a New York Times legnépszerűbb könyveinek listáján, később pedig számos nemzeti díjjal is megjutalmazták. A New York Times 2018 egyik legjobb könyvének nevezte az Educated-et.

Adam Bowen és James Monsees

Amerikai milliárdos üzletemberek, akik közösen alapították meg a Juul Labs nevű, elektronikus cigarettákat gyártó és forgalmazó céget – teljesen megváltoztatva ezzel a dohányzásról kialakult képünket.

Forrás:http://time.com/collection/100-most-influential-people-2019/5567701/adam-bowen-james-monsees/

Barbara Rae-Venter

Amerikai genetikai családfakutató és nyugdíjas szabadalmi ügyvivő, aki 2018-ban segített leleplezni a nyomozóknak a hírhedt Golden State-i gyilkost – megoldva ezzel egy közel 40 éve lezáratlan ügyet.

He Jiankui

Kínai kutató és biofizikus, aki a Déli Tudományos és Technológiai Egyetem biológiai tanszékének docense volt. 2018 novemberében szélesebb körben is ismertté vált, miután azt állította, hogy sikeresen módosította egy csecsemő ikerpár génállományát.

Aileen Lee

Amerikai kockázatitőke-befektető és a Cowboy Ventures nevű vállalat megalapítója. Ez utóbbi egy olyan kockázati vállalkozás, amely számos startupba (pl. a Bloom Energy-be, a Dollar Shave Club-ba és a Rent the Runway-be is) befektetett már.

Forrás:https://www.bizjournals.com/sanjose/news/2018/04/03/women-vcs-band-together-to-break-up-old-boys-club.html

Jay O’Neal és Emily Comer

Nyugat-Virginiai pedagógusok, akik sztrájkolni kezdtek az amerikai tanárok munkakörülményeinek és megélhetésének javítása érdekében. Társadalmi mozgalmuk végül rendkívül népszerű és sikeres lett.

Shep Doeleman

Harvardi csillagász, akinek kutatásai elsősorban a fekete lyukak tanulmányozására összpontosítanak. Az ő csapatának sikerült nemrégiben lefotóznia a Messier 87-es galaxis magjában található fekete lyukat.

Forrás: http://time.com/collection/100-most-influential-people-2019/

Kezdd el a 20 részes ingyenes vezetői minitréninget most, és válj eredményesebb vezetővé

Hogyan építs csapatot? Hogyan kommunikálj? Hogyan prezentálj? Mire építsd a vállalkozásod? 20 leckés gyorstalpaló Bárdos Andrással és Bruck Gáborral.