Miben jeleskedett? A filozófiában? A festészetben? A matematikában? A költészetben? A kémiában? A zenében? Teljesen mindegy! A lényeg, hogy páratlan zsenije alapjaiban határozta meg az emberi történelmet. A ranker.com nyilvános felmérése, valamint 53 ezer ember több mint 668 ezer szavazata szerint ők voltak a legzseniálisabb tehetségek:

15. Püthagorasz (i. e. 570 – 495)

Ión származású matematikus és filozófus volt, aki tanítványaival máig ható eredményeket ért el a zenében, a csillagászatban és persze a matematikában. Nevét még most is a híres Pitagorasz-tétel viseli a geometriában. A püthagoreusok afféle félistenként, a „számok atyjaként” tisztelték tanárukat.

14. Marie Curie (1867 – 1934)

Lengyel származású francia kémikus és fizikus volt, aki férjével (Pierre Curie-vel) a radioaktivitást kutatta. Ő volt a párizsi Sorbonne egyetem legelső női professzora. A fizika és a kémia területén végzett munkássága miatt elsőként részesült kétszer is Nobel-díjban.

13. Charles Darwin (1809 – 1882)

Angol származású biológus volt, aki a tudományos megfigyelésein alapuló A fajok eredete c. könyve által lett az evolúció elméletének (az emberiség talán legfontosabb felismerésének) kidolgozója.

Forrás:https://www.televizio.sk/2017/04/135-eve-halt-meg-charles-darwin/

12. William Shakespeare (1564 – 1616)

Angol származású költő, drámaíró és színész volt, akit hazájában még ma is a nemzet dalnokaként (az „avoni hattyúként”) emlegetnek a polgárok. Művészi munkássága a világirodalmi örökség részét képezi. Tragédiáit és komédiáit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították már, s a világ legtöbb színpadán folyamatosan játsszák.

11. Szókratész (i. e. 469 – 399)

Ógörög filozófus volt, aki Athénban élt és tanított. Vele kezdődött a görög filozófia klasszikus korszaka, így hivatalosan őt tekintik ma a nyugat-európai gondolkodásmód atyjának. Szókratész elsősorban az ismeretelmélet és a logika területét gazdagította.

10. Michelangelo Buonarroti (1475 – 1564)

Az itáliai reneszánsz egyik legkiválóbb polihisztora volt, aki önmagára elsősorban csak szobrászként gondolt, hosszú élete folyamán azonban a festészetben, az építészetben és a költészetben is maradandót alkotott. Ismertebb művei: a Sixtus-kápolna mennyezetfreskója, a Szent Péter-bazilika kupolája, Dávid szobra vagy a Pietà.

Forrás:http://www.magyarulbabelben.net/works/it/Michelangelo

9. Arkhimédész (i. e. 287 – 212)

Ógörög mérnök, csillagász, fizikus és matematikus volt, akit sokan az ókor legjelentősebb feltalálójának tartanak. Matematikai bizonyításai elsősorban geometriai levezetések voltak, mivel a rendkívül nehézkes görög számírás miatt a hellének nagyon ritkán foglalkoztak csak az algebrával. Arkhimédész éppen ezért egy újfajta számírást fejlesztett ki magának.

8. Wolfgang Amadeus Mozart (1756 – 1791)

Osztrák származású zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus volt, akinek zenei tehetsége rendkívül korán (már hat éves korában) megmutatkozott. Mozart igazi csodagyerek volt. Rövid élete folyamán több mint hatszáz zeneművet alkotott. Korának majdnem mindegyik zenei műfajába valami újat hozott.

7. Nikola Tesla (1856 – 1943)

Szerb-amerikai származású villamosmérnök, gépészmérnök, fizikus és feltaláló volt, aki a világ egyik leghíresebb tudósaként az elektromosság és a mágnesesség kérdésével foglalkozott. Életében összesen 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt, és róla nevezték el a mágneses indukció mértékegységét is a fizikában.

Forrás:https://nullahategy.hu/hetvenot-eve-halt-meg-nikola-tesla-feltalalo/

6. Arisztotelész (i. e. 384 – 322)

Ógörög tudós és filozófus volt, akit a tudományos gondolkodásmód egyik legjelentősebb előfutáraként tartanak ma számon. Mesterével, Platónnal együtt a nyugati kultúra legbefolyásosabb gondolkodói közé tartoznak. Arisztotelész már az ókorban híressé vált a filozófiai munkássága miatt, s mert nevelője volt a híres makedón hadvezérnek: Nagy Sándornak.

5. Platón (i. e. 427 – 347)

Ógörög filozófus és iskolaalapító volt, aki Szókratész tanítványaként az ókori és a középkori gondolkodásra is óriási hatást gyakorolt. Művei még napjainkban is különféle viták és vizsgálódások tárgyát képezik. Munkássága nemcsak természet- és társadalomtudományi, hanem irodalmi szempontból is hatalmas jelentőséggel bír.

4. Galileo Galilei (1564 – 1642)

Itáliai származású fizikus, matematikus, csillagász és természettudós volt, aki elsőként honosított meg méréseket és kísérleteket a fizikában – új módszereket adva ezáltal az összes többi tudományágnak. Csillagászati felfedezései azonban ellentmondtak a földközpontúság dogmájának, Galilei ezért egyre súlyosabb összeütközésbe került a katolikus egyházzal.

Forrás:https://mult-kor.hu/egy-levelvazlat-bizonyitja-galileo-utolag-probalt-enyhiteni-az-egyhazat-serto-megjegyzesein-20180926

3. Albert Einstein (1879 – 1955)

Zsidó származású német fizikus volt, aki a hétköznapi emberek körében a legmagasabb fokú zsenialitás szimbóluma lett. Ő dolgozta ki a relativitáselméletet, s ezzel nagyban hozzájárult a statisztikus mechanika, a kvantummechanika és a kozmológia fejlődéséhez. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták meg.

2. Sir Isaac Newton (1642 – 1727)

Angol származású fizikus, matematikus, csillagász és filozófus volt, akit az újkori történelem egyik legjelentősebb tudósaként tart számon az utókor. Korszakalkotó művével (A természetfilozófia matematikai alapelveivel) a klasszikus mechanika tudományát alapozta meg. Fizikai törvényei kulcsszerepet játszottak a tudományos forradalom sikerében és a heliocentrikus világkép elterjedésében.

1. Leonardo da Vinci (1452 – 1519)

Itáliai származású polihisztor volt, aki többek között festőként, szobrászként, építészként, íróként, költőként, zeneszerzőként, természettudósként, matematikusként, anatómusként, hadmérnökként és feltalálóként is dolgozott. Gyakran nevezik a reneszánsz humanisták archetípusának Leonardót, mivel a férfi kíváncsisága és tehetsége is közel végtelen volt. Egyesek szerint ő lehetett minden idők legműveltebb embere.

Forrás:https://fee.org/articles/8-things-you-may-not-know-about-leonardo-da-vinci/

Forrás:
https://www.ranker.com/list/greatest-minds-of-all-time/walter-graves?ref=browse_ticker

Kezdd el a 20 részes ingyenes vezetői minitréninget most, és válj eredményesebb vezetővé

Hogyan építs csapatot? Hogyan kommunikálj? Hogyan prezentálj? Mire építsd a vállalkozásod? 20 leckés gyorstalpaló Bárdos Andrással és Bruck Gáborral.