Depressziós vagy? Dohányzol? Akkor te valószínűleg naponta áldozatul esel a soron következő gondolkodási kelepcének. Olyan mentális torzítás ez, amely észrevétlenül képes leszerelni a meggyőződéseinknek ellentmondó bizonyítékokat és tényeket. Nem hiszed? Akkor te már régóta az említett torzítás hatása alatt lehetsz.

Korábbi cikkünkben a keretezés csapdájáról volt szó. Ennek aktiválódása esetén mindig a külvilág adja ránk azt a bizonyos szemüveget, amin keresztül aztán mintegy „kényszeresen” szemléljük az eseményeket. Az alábbi kognitív hiba ezzel szemben a saját elménk működéséből fakad. Egészen pontosan abból, hogy képtelenek vagyunk elengedni azt, amiben hiszünk, képtelenek vagyunk megválni attól, amit szeretünk.

Hogy jönnek ide a depressziósok és a cigisek?

A pszichológusok negatív szűrőnek nevezik azt a gondolkodási hibát, amelyet a major depresszióval küzdő emberek minduntalan elkövetnek. Mi az? Valami ilyesmi: „A tanárom talált néhány hibát az esszémben… meg sem érdemeltem azt a jelest!”. A negatív szűrő csakis azokat az információkat engedi be a tudatba, amelyek képesek megerősíteni előzetes hiedelmeinket és teóriáinkat. Jelen esetben azokat, amelyek világosan bizonyítják tökéletlenségünket és szakmai alkalmatlanságunkat.

Minden más (pozitív) tény és adat figyelmen kívül marad.

Ehhez nagyon hasonló rugóra jár a dohányosok agya: „Ha a cigi valóban káros volna, akkor már rég megölt volna… Különben is megnyugtat és segít a koncentrációban.”. Mi történik akkor, amikor az emberek ilyesmikkel győzködik magukat? Egyrészt alábecsülik a feltételezéseiknek ellentmondó információkat (a cigi hosszú távon bizonyítottan káros), másrészt pedig túlértékelik az őket igazoló tapasztalatokat (a dohányzás valójában csak a sóvárgás által kiváltott idegességet és figyelemzavart orvosolja).

Mi tehát ez a bizonyos döntéshozási hiba?

Hivatalos nevén: a megerősítő bizonyítékok csapdája. Ennek lényege pontosan az, amit a cigisek és a depressziósok viselkedése is mutat. Olyan információkat keresünk csak, amelyek alátámasztják személyes „babonáinkat”, mindeközben pedig szigorúan bojkottáljuk az elméletünknek ellentmondó bizonyítékokat. Mindez azonban nemcsak a tények begyűjtésekor, hanem azok súlyozásakor is jelentkezhet. Ebben az esetben szimplán nyomatékosítjuk a prókat és elmismásoljuk a kontrákat.

A tudományos megfigyelések szerint két pszichés folyamat is működik a megerősítő bizonyítékok hátterében. Részint az arra való hajlamunk, hogy az általunk kedvelt dolgok iránt túlságosan is elköteleződjünk. Részint pedig az azzal kapcsolatos vágyunk, hogy tudat alatt minden döntésünket leigazoljuk – még akkor is, ha azok teljességgel megalapozatlanok. Ez utóbbit a kognitív disszonancia redukciójának nevezi a szakirodalom.

Mit tehetünk ellene?

  • Ellenőrizzük le, hogy minden egyes bizonyítékot elég körültekintően figyelembe vettünk-e!
  • Legyünk őszinték a motivációinkat illetően! Az általunk keresett adatok tényleg a helyes döntést szolgálják, vagy csak a vágyainkat erősítik meg?
  • Ha segítséget kérünk másoktól, akkor semmiképp se tegyünk fel nekik olyan kérdéseket, amelyek a nekünk kedvező irányba terelgethetik őket!
  • Legyünk résen! Amennyiben tanácsadóink mindig mindenben egyetértenek velünk, akkor valószínűleg már ők is aktívan szűrik a tényeket.
  • Szerezzünk magunk mellé egy megbízható embert, s legyen ő az „ördög ügyvédje” (olyasvalaki, aki bármikor kérdőre vonhat bennünket, ő maga viszont sohasem vonható kérdőre)!

Megerősítésképp pedig vegyük fontolóra Douglas Adams szavait: „Egy tudósnak olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt el kell mondania – akkor is, ha pontosan arra a dologra számított, és akkor is, ha teljesen másra. Először láss, majd gondolkozz, végül pedig ellenőrizz! De legelőször mindig láss! Máskülönben egyre csak azt fogod látni, amire számítottál.”

Kíváncsi vagy a többi döntési hibára is? Kövesd a blogunkat vagy a Facebook-oldalunkat, mi pedig hetente bemutatunk neked egy újat! Itt az összes eddigi mentális csapdát megtalálhatod!

Van számodra 20 darab ingyenes leckénk a kiváló vezetésről.
Hova küldjük őket?