„Tudod mit!? Vesztettem! Mostantól fogva soha többé ne mosogass el! Majd én megcsinálom helyetted!” Valószínűleg mindenki fejéhez vágtak már ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket egy heves vita közben. S hogy mi lett az eredménye? Szégyenkezve mosogattuk el magunk után az edényeket. Meglepően kevesen ismerik fel az efféle helyzetekben, hogy a híres-hírhedt fordított pszichológia áldozatai lettek.
A fordított pszichológia lényege, hogy a szöges ellentétét mondjuk annak, amit szeretnénk, hogy a másik fél megtegyen. Éppen ezért vita közben látszólag feladjuk („Vesztettem!”) és saját magunk ellen fordulunk („Mostantól fogva soha többé ne mosogass el!”), valójában azonban pontosan így érjük el, hogy partnerünk megtegye nekünk azt, amit eredetileg kértünk tőle. Úgy alakítjuk tehát a helyzetet, hogy a másik ember azt higgye: ő hozza meg a döntéseket.
Mindez az elméletben
A fordított pszichológia alapja a reaktancia jelensége. A fogalmat elsőként Brehm írta le, s egyfajta ellenállást jelent. Az a lényege, hogy ha valakit korlátozunk a döntési lehetőségeiben, akkor az általa nem választható opciók vonzereje jelentősen megnövekedhet az illető szemében. Ha például megtiltanak valamit egy adott embernek, akkor az a személyes szabadsága védelmében szinte biztosan ellen fog állni a kényszernek, s pont az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit kellene.
Elvégre mindig a tiltott gyümölcs íze a legédesebb.
A szülőknek éppen ezért tisztában kellene lenniük azzal a ténnyel, hogy a túlságosan is szigorúan büntetett dolgokat könnyen túlértékelhetik a gyerekek. Az önkényes parancsolgatás módszere már csak ezért is értelmetlen. A serdülők egyébként is különösen érzékenyek a vélt vagy valós szabadságuk megsértésére, így náluk fokozottan fennáll a tilalmak megszegésének veszélye. Vajon akkor is olyan hevesen lángolt volna Romeo és Júlia szerelme, ha a szüleik nem próbálják meg szétválasztani őket?
Mindez a gyakorlatban
Sokszor maguk a pszichológusok is a reaktancia jelenségére alapoznak. Az ún. „paradox paranccsal” például szó szerint arra utasíthatja a klienseit a terapeuta, hogy azok bizonyos tüneteket produkáljanak. Az obszesszív-kompulzív zavartól szenvedőknek például azt mondhatja, hogy több százszor ismételjék meg a kényszeres cselekvéseiket és/vagy gondolataikat, amennyiben legközelebb ismét rájuk tör egy újabb „kényszer-roham”. A betegek ekkor jellemzően arról kezdenek panaszkodni a terapeutájuknak, hogy egyszerűen képtelenek teljesíteni a „feladatukat”.
Valamiért ellenállnak…
A fordított pszichológia eszköztára természetesen nem mindenkinél működik egyforma hatékonysággal. Egyesek ugyanis egyáltalán nem hajlamosak a reaktanciára. Az engedékeny és konfliktuskerülő emberek esetén például nem sokat segít, ha az ellenkezőjét mondjuk annak, amit szeretnénk. Kik fogékonyabbak akkor a fordított pszichológiára? Nos, elsősorban azok, akik a természetüknél fogva büszkék és elutasítóak, s akik éppen ezért kifejezetten rosszul viselik, ha mások parancsolgatnak nekik. Az ő makacsságukat tudniillik sokkal könnyebb saját maguk ellen fordítani.
A reaktanciát nem igazán szerencsés egy munkahelyen csak és kizárólag mások manipulálására használni. Három esetben azonban mindenképp érdemes ismerni:
- egyrészt, ha egy zárt gondolkodású kollégát vagy ügyfelet szeretnénk valamiről meggyőzni,
- másrészt, ha abban a hitben élünk, hogy célravezető dolog büntetni és parancsolgatni,
- harmadrészt pedig, ha mások velünk szemben kívánják alkalmazni.
TESZT: Te milyen vezető vagy?
A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.
