A recepciós az utolsóként érkező résztvevőt is a váróterembe vezeti, ahol rajta kívül még hat ismeretlen várakozik. Ekkor derül ki, hogy mindannyian ugyanazon a kísérleten fognak részt venni. Hamarosan a kutatást vezető pszichológus is megjelenik, s a hét idegent egy szomszédos szobába kíséri. A különös kísérlet ezzel kezdetét veszi…
Miután a résztvevők helyet foglaltak az előre kikészített székeken, a kutató velük szemben állva nagy papírtáblákat mutat fel, amelyek mindegyikén három plusz egy vonal szerepel. A feladat egyáltalán nem bonyolult: mindenkinek meg kell mondania, hogy a három jobb oldali vonal közül szerinte melyik ugyanolyan hosszú, mint a bal oldalon látható. A kísérleti személyeknek egymás után kell válaszolniuk. A sort az utolsóként érkezett résztvevőtől legtávolabb ülő ember kezdi.
A harmadik tábláig minden simán alakul. Az alanyok láthatóan unják a dedós feladatot. Ám ekkor a sor elején ülő résztvevőtől hirtelen hibás válasz érkezik. Egy olyan vonalat jelöl meg helyesként, amely egyértelműen rövidebb, mint a bal oldali. Történetünk (sor végén ülő) főszereplője nem akar hinni a fülének. Pszichológushallgatóként természetesen tisztában van vele, hogy az emberek sokszor elég sajátosan érzékelik a környezetüket, de hát ez azért mégiscsak nonszensz… Ekkor azonban a második személy is helytelenül felel!
És a harmadik is. És a negyedik is. És az ötödik is.
Emberünket egyre nagyobb kétely gyötri: lehet, hogy ő lát rosszul valamit? Amikor már a hatodik alany is a helytelen megoldást választja, főszereplőnk súlyos konfliktusba kerül saját magával: forduljon szembe a többiek válaszával vagy mondja inkább azt, amit rajta kívül mindannyian helyesnek tartanak? Némi tétovázás után végül azt motyogja: „Szerintem is az A a helyes válasz.”. Folytatódik a vizsgálat.
A résztvevők a hátralévő táblákkal kapcsolatban többnyire helyes válaszokat adnak, sok esetben azonban nyilvánvalóan rosszul választanak. Emberünk végig azt gondolja magában, hogy a társai valószínűleg meghibbantak, ennek ellenére ő is minden esetben azt a „megoldást” mondja, amit a többiek válaszolnak. Csakhogy főszereplőnk nem tudja, hogy ő valójában egy pszichológiai színjátéknak lett a tagja, amelyben beépített emberek próbálják őt rávenni a többség véleményéhez való igazodásra…
Így nézett ki Solomon Asch klasszikus kutatása az emberek szélsőséges, ám nagyon is természetes konformitásának bizonyítására. A szociálpszichológusnak drámaian sikerült demonstrálnia, hogy a kísérleti személyek egyharmada a legtöbb esetben nagyon is enged a többség nyomásának, s még a saját meggyőződése ellenére is elfogadja a csoportja által közvetített normákat. Asch kísérletének volt azonban egy olyan vonatkozása, amelyet nagyon ritkán tanítanak csak az iskolában… Ez a csoportnyomás megtörése egy „harcostárssal”.
Tudniillik abban az esetben, ha legalább egy olyan embert tudunk magunk mellett, aki szintén velünk ért egyet, s bátran szembe mer fordulni a többség véleményével, akkor az még egy nagy létszámú és erősen egyetértő csoportban is képes lenullázni az engedelmeskedési kényszerünket. Összességében tehát már egyetlen magányos hős is képes lehet „felszabadítani” és ellenállásra ösztönözni bennünket (a némán egyet nem értőket). A pszichológusok az „egy erejének” nevezik ezt a fajta jelenséget. Igencsak elgondolkodtató, nemde?
Legközelebb te legyél az, aki megtöri a csendet! Sosem tudhatod, hogy hányan fognak követni téged.
Felhasznált irodalom:
Philip Zimbardo, Robert Johnson és Vivian McCann (2018): Pszichológia mindenkinek 3. – Motiváció – Érzelmek – Személyiség – Közösség
TESZT: Te milyen vezető vagy?
A feladatokra vagy a kapcsolatokra fókuszálsz jobban? Talán mindkettőre egyforma figyelmet fordítasz? Töltsd ki rövid önismereti tesztünket, és tudd meg a választ! Az elért eredményedről személyre szóló levélben tájékoztatunk téged, ráadásként pedig kapsz néhány hasznos tippet.
