Emberek vagy teendők? Erre figyelnek az igazi vezetők! (+ingyenes önismereti teszt)

Az utóbbi időben világossá vált, hogy az igazán hatékony vezetésnek nélkülözhetetlen eleme a törődés és a gondoskodás. Na, de mégis hogyan lehetséges ez? A kapcsolatok talán lényegesebbek, mint a kötelességek? Nem kellene megfelelnünk mind a kettőnek? Elképzelhető, hogy a vezetés sikere elsősorban a szituációk függvénye?

Az Ohio State University munkatársai is eltöprengtek már ezeken a kérdéseken. Mikor lesz egy vezető sikeresebb: akkor, ha az elvégzendő feladatokra, vagy akkor, ha a kollegiális viszonyokra figyel? A kutatók első lépésként arra jöttek rá, hogy ezek az orientációk nem egymást kizáró kategóriák. A legtöbb vezető ugyanis nem csak ilyen vagy olyan lehet. Attól elvégre, hogy kiemelkedően fontosak számunkra a számok és az eredmények, még mások vágyai és érzelmei is érdekelhetnek.

A szakértők második lépésként arra figyeltek fel, hogy a feladatokra vagy a kapcsolatokra való „rágörcsölésnek” egyaránt kellemetlen következményei lehetnek. A szélsőségesen feladatorientált vezetők emberei például igen magas fokú teljesítményre képesek, idővel azonban egyre elégedetlenebbek lesznek. Abban az esetben pedig, ha egy vezető túlságosan kapcsolatorientált, ugyan mindenki nagyon jól fogja érezni magát, mégis alacsony marad a produktivitás. Önmagában tehát egyik vezetési stílus sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Na, de akkor mégis mi a megoldás?

Kombinálj!

Az Ohio State University klasszikus elmélete szerint azok a vezetők lesznek a leghatékonyabbak, akik egyszerre kétféle módon is meg tudják közelíteni az alkalmazottaikat. Egészen pontosan azok, aki az „eszükre” és a „szívükre” is hallgatnak.

• Egy igazi vezérnek szerintük képesnek kell lennie arra, hogy gondosan összegyűjtse, pontosan megtervezze és hatékonyan kivitelezze a közös célokat, valamint hogy szigorúan nyomon kövesse a már elvégzett és a még elvégzendő feladatokat.
• Egy ideális vezetőnek ugyanakkor érzelmileg is rá kell hangolódnia a beosztottaira: odafigyelni a szükségleteikre és a vágyaikra, meghallgatni a problémáikat és a kritikáikat, valamint törődni a hangulatukkal és a hozzáállássukkal.

Ebből a szempontból nézve teljesen értelmetlen annak kérdése, hogy a kapcsolat- vagy a feladatorientáció-e a lényegesebb – hosszú távon mind a kettő nélkülözhetetlen. Csakhogy ez még korántsem minden! Fred Fiedler amerikai pszichológus szerint ugyanis mit sem ér a vezetési stílusok kombinálása, ha nem vesszük figyelembe az aktuális szituációkat. Na, de mégis honnan tudhatnánk, hogy egy adott helyzethez melyik stílus illeszkedik a legjobban? Nos, Fiedler elmélete ad nekünk bizonyos támpontokat…

Alkalmazkodj!

Fiedler kontingenciamodellje szerint az igazi vezérek nem vaktában alkalmazzák a nekik tetsző stíluselemeket, hanem tudatosan reagálnak az aktuális fejleményekre. Fiedler egészen konkrétan meghatározta azokat a tényezőket, amelyeket mindenképp figyelembe kell vennünk a különféle helyzetek hatékony kezelése érdekében. Ez a három szempont szerinte:

• a vezető hatalmának mértéke (amely erős és gyenge is lehet),
• a vezető és a beosztottak közötti kapcsolat minősége (amely jó és rossz is lehet),
• valamint a közösen elvégzendő feladatok „szerkezete” (amely strukturált és strukturálatlan is lehet).

Amennyiben képesek vagyunk felmérni ezeket a tényezőket, onnantól kezdve „pofonegyszerű” a képlet. A nagyon kedvező helyzetekben (vagyis amikor a vezető hatalma erős, a kapcsolatok minősége jó, a feladatok szerkezete pedig strukturált) a feladatorientált vezetés lesz az előnyösebb. Ugyanez vonatkozik a nagyon kedvezőtlen helyzetekre (vagyis amikor a vezető hatalma gyenge, a kapcsolatok minősége rossz, a feladatok szerkezete pedig strukturálatlan). Ezekben az esetekben ugyanis vagy precízen kell működtetni a már egyébként is jól működő rendszereket, vagy pedig gatyába kell rázni a szétszórt és elidegenedett embereket.

A szélsőségesen jó és a szélsőségesen rossz szituációkban tehát nem a kapcsolatokra való odafigyelés a legoptimálisabb. Az sokkal inkább az olyan köztes állapotokra igaz, amikor nincsen ugyan nagy baj, még sincs minden rendben a csapattal. Ekkor ugyanis jellemzően olyan típusú stressz éri a tagokat, amelyet egy érett és empatikus vezető képes csak feloldani a maga érzelmi intelligenciájával. Ilyen körülmények között mindenképp kapcsolatorientált vezetésre lesz szüksége a csoportnak!

A kontingenciamodell legfőbb üzenete tehát az, hogy a példaértékű vezetőknek mindig képesnek kell lenniük arra, hogy a helyükön kezeljék a különféle szituációkat – még akkor is, ha azok teljesen idegenek a számukra.

Felhasznált irodalom:
Juhász M. (2017): Vezető a szervezetben (egyetemi tananyag)