Anna, Tamás és Márk csúnyán összevesznek. Teljesen elszabadulnak az indulatok, mindenki ordibál mindenkivel. Miután az izgalom a tető fokára hágott, Anna magába mélyed, s azon kezd agyalni, hogy ki mit hol rontott el. Tamás kimegy az erkélyre, felhívja a barátnőjét, s elmeséli neki a történteket. Márk pedig kiviharzik az utcára, hogy feszült gondolatait némi sétával terelje el. Ki kezelte jobban a helyzetet?
Minden nap adódnak kisebb-nagyobb problémák, konfliktusok és krízisek az életünkben. Ezek többségét igen könnyen meg lehet oldani, másokat már csak egy kis extra erőfeszítéssel, néhányat pedig lényegében sehogyan sem. Csakhogy bármely kihívással nézzünk is szembe, minden esetben három stratégia valamelyikét alkalmazzuk a bajok leküzdésére és/vagy a stressz megszüntetésére. Lássuk hát, melyek ezek!
Anna, Tamás és Márk esete a pszichológusok szemével
A korábban bemutatott történet főszereplői mind egy-egy konfliktuskezelési technikát személyesítettek meg. Anna ugyanis feladatközpontú, Tamás érzelemfókuszú, Márk pedig elkerülő stratégiát vetett be. Egészen pontosan mit jelentenek ezek a módszerek? Mik közöttük a hasonlóságok és a különbségek? S ami a legfontosabb:
ki reagált a legjobban a szóban forgó helyzetre?
Az „Anna-féle” feladatközpontú megküzdés lényege az előttünk álló probléma konstruktív megoldása, a külvilág proaktív megváltoztatása. Módszertanilag ide tartozik például az, amikor összegyűjtjük az aktuális helyzettel kapcsolatos információkat, amikor számba vesszük a lehetséges erőforrásainkat, vagy amikor megtervezzük az egyes problémamegoldási alternatívákat. Hosszú távon ez a legkedvezőbb stratégia.
A „Tamás-féle” érzelemfókuszú alkalmazkodás esszenciája ezzel szemben a fennálló nehézségek ránk gyakorolt hatásának kontrollálása, a belső világunk reaktív szabályozása. Ilyen például az, amikor megosztjuk valakivel a problémáinkat, amikor pozitív értelmezést adunk egy eredendően negatív sztorinak, vagy amikor sportolással adjuk ki magunkból a felgyülemlett indulatokat. A cél tehát ez esetben az, hogy jobban érezzük magunkat.
A „Márk-féle” elkerülés vagy elmenekülés során ugyanakkor nemes egyszerűséggel kilépünk a stresszkeltő helyzetből. Így akadályozzuk meg az aktuális problémán való, meddő rágódást. Jellegzetes formája ennek az, amikor valamilyen érdekes és/vagy kellemes tevékenységgel (például evéssel, ivással, olvasással, esetleg tévézéssel) tereljük el a figyelmünket. Rövid távon ez a leghatékonyabb módszer.
Na de melyik a legjobb és melyik a legrosszabb stratégia?
Első ránézésre a feladatközpontú megküzdés tűnhet a legelőnyösebb, az elkerülés pedig a leghátrányosabb módszertannak. Elvégre az előbbi az, ami végső soron valóban feloldja a konfliktusokat, míg az utóbbi inkább csak elodázza azokat. Ám a látszat néha csal. A valóság az, hogy összességében egyik stresszkezelési stratégia sem áll a többi felett vagy alatt. A maga módján ugyanis mindegyik megközelítés kedvező eredményeket hozhat.
Nézzünk rögtön egy példát is erre! Nem várt vészhelyzet adódik az életedben: egy pusztító tornádó közeleg. Mihez kezdesz? Megpróbálod optimistán felfogni ezt a „kis nehézséget”? Netalán megküzdesz vele? A túlélésben sajnos egyik opció sem fog túl sokat segíteni neked. Az a legjobb, amit tehetsz, hogy lemenekülsz a pincébe és meghúzod magad egy időre. Ez tudniillik egy olyan helyzet, amelyben tipikusan az elkerülés (és nem az alkalmazkodás vagy a megküzdés) a leghatékonyabb módszer.
Nyilvánvaló tehát, hogy minden esetben az előttünk álló probléma határozza meg, hogy melyik lesz a legjobb konfliktuskezelési elv. Amikor szorít minket az idő, akkor ostobaság elkerülésre pazarolnunk a drága perceket. Amikor pedig emberi erővel megoldhatatlan feladattal nézünk szembe, felesleges megküzdésre pocsékolnunk a mentális erőnket. És ez még csak a lista eleje…
A legjobb felállás talán az, ha képesek vagyunk rugalmasan váltogatni az egyes stratégiákat. A fenti sztorihoz visszatérve például okos megoldás lehet, ha a heves vita után először is kimenekülünk a szabad térbe, ahogyan Márk is tette (elkerülés). Ezt követően megpróbáljuk valamilyen relaxációs módszerrel lenyugtatni magunkat, ahogyan Tamás is csinálta (érzelemfókuszú alkalmazkodás). Végül pedig Annához hasonlóan tiszta fejjel is nekilátunk végiggondolni a problémát, s racionális úton logikus megoldásokat találni rá (feladatközpontú megküzdés).
Az aranyszabály tehát az, hogy kombinálj!
Tudtad, hogy mindenkinek van egy jellegzetes preferenciája az egyes konfliktuskezelési stílusok használatában? Van ugyanis olyan, aki jobban kedveli és szívesebben alkalmazza az egyiket, mint a másikat. Te tisztában vagy a fent részletezett stratégiák rád jellemző mintázatával? Ha nem, akkor szerencséd van, mert az alábbi teszt gyorsan kimutatja az egyéni preferenciáidat. Az eredményeidről egy személyre szóló e-mailben tájékoztatunk téged!
